Korn Anita YouTube-on futó Ruhastory című műsorában bukkant fel legutóbb Steiner Kristóf, és egy több mint húszperces beszélgetés került fel vele a platformra. Az újságíró többek között arról is beszélt, a műanyagnak ma már semmi helye a világban, ő például ehető, búzakorpából készült, komposztálható tányért használ - néha persze papírt is:

Én azt gondolom, nem kell ahhoz vegán étteremnek vagy akár egy környezettudatos helynek lenni, hogy felismerjük azt: az egyszer használatos műanyagtálaknak, edényeknek nincs helye, nemhogy a vendéglátásban, hanem sehol a világon

- fogalmazott Steiner, aki azt is elmondta, a tudatosság abból a szempontból nehéz kérdés, hogy

nem lehet elvárni mindenkitől az egyforma gondolkodást például a "zero waste" kérdésében sem - nevezetesen, hogy minél kevesebb vizet fogyasszunk, helyi termelőket részesítsünk előnyben.

Mindemellett úgy véli, a veganizmus pusztán egy szelete annak, hogy miként lehetne jobb hellyé tenni a Földet. Elmondta továbbá, hogy nem vásárol bőrből készült ruhákat, inkább bolhapiacra jár, kistervezőktől is szeret cuccokat beszerezni - viszont vásárol fast fashionből:

Én vásárolok fast fashionből is, mert mondhat bárki bármit, ebben a pillanatban ott tartunk, hogy nagyon szép dolgokat árulnak a boltokban, és egy csomó olyan dolog van, amit nagyon szeretnénk megkapni egy fiatal tervezőtől vagy egy csak fairtrade bizniszben dolgozó tervezőtől, de egyszerűen nincs rá lehetőségünk. Azért fontos ezeket a kapukat nyitva tartani, mert csak így lehet inspirálni a nagy cégeket, hogy legyen valami változás. Én nem hiszek a bojkottban, ha nem mennék be olyan szupermarketbe, ami húst is árul, csak mert én vegán vagyok, akkor nem tudnám arra ösztönözni a szupermarketet, hogy legyen több vegán dolog. Ugyanez igaz a fast fashionre is: ha nem járnék többet fast fashion üzletbe sem, átadnám a hatalmat azoknak, akiket egyáltalán nem érdekel, honnan jönnek a ruhák vagy miből készülnek.

Szó esett még:

  • az újrahasznosításról,
  • a ruhafelhalmozás feleslegességéről,
  • a stílusról,
  • férjétől kapott gyűrűjéről.

Ha már fast fashion:

Egy magyar influenszer úgy döntött, soha többet nem vásárol a Zarában, H&M-ben és társaikban

Búcsút intett a fast fashion márkáknak és erről videót is csinált.

Kiemelt kép: YouTube


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!