Horváth Gréta január elején közölte a világgal, hogy Meggyes Dávid kilépett az életéből. Ezt utóbbi meg is erősítette, hozzátéve, hogy van valakije, azért vetett véget a kapcsolatnak. Horváth Gréta és kisfia ezt követően szakember segítségét kérték a történtek feldolgozásához.


Meggyes Dávidot az elmúlt hetekben a Dancing With The Stars táncosnőjével, Stana Alexandrával hozták össze, aki maga is elvált. A találgatások végére ma reggel pont került, a táncosnő ugyanis a Mokkában elárulta, hogy Dáviddal tényleg több van köztük barátságnál. Elmondása szerint először egy boltmegnyitó ünnepségen találkoztak augusztusban, ám ott nem sokat beszéltek. Év vége felé véletlenül futottak össze egy plázában, ahol úgy döntöttek, megisznak együtt egy kávét.

Nagyon jól éreztem magam a társaságában akkor, mert nyilván az én gondolataim még a válás körül forogtak. Voltak negatív érzéseim. Nem voltam annyira kicsattanó kedvemben, viszont a beszélgetés során azt éreztem, hogy nagyon kikapcsolódtam, elengedtem mindent. Egy nagyon laza baráti beszélgetés volt, ami engem feltöltött

- mondta Stana Alexandra, hozzátéve, hogy később őket is meglepte, hogyan változtak az érzéseik egymás iránt.

Azt gondolom, hogy talán kicsit mi ellentétek vagyunk. Én a művészlelkemmel, ezekkel az impulzív viselkedési formákkal, magasságokkal, mélységekkel. Tudom magamról, hogy egy nehezen kezelhető természet vagyok. Ő viszont pont az ellentétem, egy polgári munkát végző valaki, aki ráadásul a reál dolgok körül forog. Abszolút két lábbal a földön járó valaki, és szerintem ez nekem adott egyfajta nyugalmat és biztonságot, hogy itt most megértésre talál az én kis világom egy stabil valaki mellett

- magyarázta a táncosnő, aki úgy érzi, igazán egy hullámhosszon vannak, de hozzátette, hogy sosem lehet tudni, mit hoz az élet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!