Minden eddiginél kisebbre zsugorodott az Antarktiszt körülvevő tengeri jég idén februárban - írja az MTI. A térség tengeri jegének kiterjedését az 1970-es évek vége óta figyelik. Csinfej Vang, a kínai Szun Jat-szen Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban arról számoltak be, hogy 2022. február 25-én dőlt meg a korábbi rekord, a tengeri jég kiterjedése minden eddiginél kisebbre zsugorodott.

A kutatók az óceáni áramlatokat és az időjárási jelenségeket vizsgálták az olvadás okait keresve. Míg a globális felmelegedés miatt az Északi-sarkvidék tengeri jege rohamosan zsugorodik, addig az antarktiszi az 1970-es évek óta évtizedenként körülbelül 1 százalékkal nőtt.

Ez a tendencia először 2017-ben szakadt meg, és idén, öt évvel később másodszor is csökkenést regisztráltak.

A szakértők szerint először fordult elő, hogy az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 2 millió négyzetkilométer alá zuhant. Ez mintegy 30 százalékkal kevesebb, mint az 1981 és 2010 közötti évek átlaga.

Paul Souders / Getty Images

Az Európai Unió Copernicus programjának klímaváltozással foglalkozó szolgálata már korábban közölte, hogy az antarktiszi tengeri jég idén februárban érte el a legalacsonyabb szintet a feljegyzések kezdete, vagyis 1979 óta. 2017-ben a jég legkisebb kiterjedése 2,11 millió négyzetkilométer volt, ez 184 ezer négyzetkilométerrel kisebb, mint az azt megelőző, 1997-es minimum.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!