A párnak ráadásul közös gyerekei is vannak. A férfi összeomlott, amikor kiderült az igazság.


Egészen elképesztő történetet osztott meg a Redditen egy férfi: egy szükségből elvégzett DNS-teszt miatt kiderült, hogy a saját felesége valójában a nővére.

Az azóta már törölt posztban a férfi leírta, hogy őt születése után nem sokkal örökbefogadták, és semmit nem tudott arról, hogy kik a biológiai szülei.

Nemrég azonban szükségből el kellett végeznie egy DNS-tesztet, miután a felesége súlyosan lebetegedett, és veseátültetésre szorult. A férfi sejtette, hogy nem lesz könnyű vesedonort találni, ezért aztán felajánlotta a sajátját.

Az orvosok azt mondták, hogy nem is találkoztak ilyennel, hogy ennyire magas azonosság legyen férj és feleség között. A biztonság kedvéért újabb teszteket végeztek el, amelyek után végül kiderült, hogy a férfi és a felesége valójában rokonok.

A férfi teljesen összeomlott az eredmények hallatán, és nem is igazán tudta még feldolgozni a történteket.

Néhány kommentelő azt írta, hogy ez van, ezt már nem lehet visszacsinálni, el kell fogadni ezt a bizarr szituációt. Volt, aki azt tanácsolta neki, hogy adományozza a veséjét a feleségének, mert ezt a tényt már úgysem tudja megváltoztatni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!