A lakosság segítségét kéri a rendőrség Madeleine McCann ügyének megoldásához, miután szerdán bejelentették, egy német férfit gyanúsítanak a brit kislány 13 évvel ezelőtti eltűnésével kapcsolatban, írja a BBC.

A 43 éves férfi jelenleg börtönben van, és a gyanú szerint azon a környéken járt Portugáliában 2007-ben, ahol a kislányt legutoljára látták.

Madeleine szülei, Kate és Gerry McCann arról beszéltek, a fejlemények akár rendkívüli jelentőséggel is bírhatnak, és soha nem adják fel a reményt, hogy élve viszontláthatják a gyermeküket, közölte a család szóvivője.

Clarence Mitchell, aki több mint egy évtizede a szülők jogi képviselője, azt mondta, az elmúlt 13 évből egyetlen alkalomra sem emlékszik, amikor a rendőrségnek ilyen erős gyanúja lett volna valakire.

A több ezer nyom és potenciális elkövető közül egyik sem volt olyan egyértelmű, mint a mostani, amit nem csak egy, hanem három ország rendőrsége is megerősített

- mondta a BBC-nek.

Fotó: Joe Giddens / POOL / AFP

A német és portugál hatóságokkal együttműködő brit rendőrség azt közölte, továbbra is eltűnt személy ügyében zajlik a nyomozás, mert nincs rá bizonyíték, hogy Madeleine él-e még vagy sem.

Ezzel szemben a németek gyilkosság ügyében nyomoznak.

Jó okunk van azt feltételezni, hogy a gyanúsítotton kívül vannak más személyek, akiknek tudomása van a bűncselekményről és akár arról is, hogy hol hagyták a holttestet

- tájékoztatott a német rendőrség.

A gyanúsított, akit a német törvények értelmében nem nevezhetnek meg, egy fehér bőrű, rövid szőke hajú, akkoriban vékony, körülbelül 180 centiméter magas férfi.

A rendőrség fotókat is közölt két járműről, egy Volskwagenről és egy Jaguarról, valamint egy házról is, amelyek köthetőek a férfihez. A feltételezett elkövető Madaleine eltűnésének másnapján átírta a Jaguart más nevére.

Fotó: METROPOLITAN POLICE / AFP

A férfi szexuális bűncselekmény miatt van rács mögött, és többször is elítélték kiskorúak szexuális bántalmazás miatt.

Madeleine McCann nem sokkal a negyedik születésnapja előtt tűnt el a portugáliai Praia da Luz városában 2007. május 3-án. Családjával a szigeten nyaraltak, szülei a közeli bárban italoztak barátaikkal és bár rendszeresen ránéztek a gyerekekre, az egyik alkalommal a kislány már nem feküdt az ágyában.

Ez a világ egyik leghíresebb gyermekeltűnési ügye, amiről a Netflix is sorozatot forgatott.

Valaki tudja, hová tűnt Madeleine McCann

A világ legismertebb gyermekeltűnési ügyéről forgatott dokumentumsorozatot a Netflix. Ki és miért rabolhatta el a hároméves brit kislányt?

Mark Cranwell, a brit nyomozás vezetője elárulta, a Madeleine eltűnésekor 30 éves férfi 1995 és 2007 között rendszeresen járt Algerve régiójában, és jellemzően a lakókocsijában élt.

Praia da Luzban volt azon az estén, amikor a kislány nyomtalanul eltűnt. 19 óra 32 perckor hívást fogadott a telefonján, a beszélgetés 20 óra 2 percig tartott. Madeleine aznap éjjel 21 óra 10 perc és 22 óra között tűnt el.

A rendőrség kiadta a két érintett telefonszámot is. A hívó fél kulcsfontosságú információkat tudhat, ezért őt nagy erőkkel keresik.

Néhányan fel fogják ismerni a leírásunk alapján a gyanúsítottunkat. Hozzájuk szólok most. Talán tudtátok, hogy mit tett. Talán beavatott a történtekbe. 13 év eltelt, és már nem biztos, hogy hűségesek vagytok hozzá. Ez az ember börtönben van, és biztosak vagyunk benne, hogy eddig nem mertétek felvenni a kapcsolatot a rendőrséggel. Most jött el az ideje, hogy színre lépjetek

- üzente Cranwell.

A német rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított felszolgálóként dolgozott, de szállodai rablások és kábítószer-kereskedelem miatt is volt már vele dolguk korábban.

Christian Hoppe, a német rendőrség szóvivője azt mondta, a feltételezett elkövető előbb betörhetett egy apartmanba, miután elrabolta Madeleine-t.

A német, brit és portugál rendőrség 20 ezer fontos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval bír.

Rengeteg elmélet látott napvilágot Madeleine McCann eltűnéséről, az alábbi, 2017-es cikkünkben megírtuk a teóriákat.

Tíz éve tűnt el Madeleine McCann: hat elmélet arról, mi lett vele

Baleset és emberrablás is történhetett, egy alkalommal a szülőket is meggyanúsították. Talán sosem derül ki, hová tűnt ikertestvérei mellől a hároméves kislány 2007-ben.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!