Édekes történet jelent meg a Ladbible hasábjain, melynek főszereplője a korábban Afganisztánban katonai szolgálatot teljesítő Andy Grant, aki elvesztette a jobb lábát.


A férfi a Brit Királyi Haditengerészet tagjaként volt jelen Afganisztánban, ahol 2009-ben felrobbant egy bomba a közvetlen közelében. Andy nem kevesebb mint 27 különböző sérülést szenvedett el a szerencsétlenség során, amelyekből egytől egyig felépült, a jobb lába azonban már nem volt a régi. Nem tudott rendesen futni, focizni, túrázni, és szépen lassan a mindennapi tevékenységekben is akadályozni kezdte a sérült végtag.

Andy több orvossal konzultál, akikkel végül arra jutott, akkor jár a legjobban, ha térdből amputálják a jobb lábát. Ezt követően hamar kés alá feküdt, az operáció pedig sikeres volt. Ám itt még nem volt vége Andy történetének, aki bár sejtette, milyen látványban lesz része, nem hitt a szemének, amikor felébredt az altatásból.

A férfi egy tetoválást viselt a lábán, kedvenc csapata, a Liverpool jelmondatát, ami úgy szól "You'll Never Walk Alone". Az operációt végző orvos nem tudta egyben megkímélni a feliratot, így mikor összevarrta a bőrt Andy lábán, az utolsó szót kénytelen volt lecsípni a szövegből, ami most azt mondja, "You'll Never Walk", azaz "Soha nem fogsz járni".

I did say I was staying off social media during lockdown. However today is a special day for me.

10 years ago I opted to have my leg amputated for a better quality of life.

In doing so it made me the owner of a rather unusual tattoo.

1/3 pic.twitter.com/B0RvEBtJng

- Andy Grant (@AndyGbootneck) November 25, 2020

Bizonyára az orvos fejében is megfordult, hogy ezt akár egy ízléstelen viccként is lehet értelmezni, azonban Andy, amikor meglátta, óriási nevetésben tört ki.

Sokkal inkább az érdekelt, hogy minden rendben ment, ami azt jelenti, hogy végre tovább léphetek. Közben pedig lett egy vicces sztorim, amit mindnekinek elmesélhetek

- nyilatkozta a férfi.

Az operáció 10 évvel ezelőtt történt, Andy a kerek évforduló alkalmából osztotta meg a történetét a nagyközönséggel. Az elmúlt tíz évben tényleg sikerült új életet kezdenie parasportolóként, de egy podcastnak is a házigazdája, ahol vendégeskedett már többek között Jaime Carragher, a Liverpool korábbi legendás középhátvédje is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!