Történetének legnagyobb adatlopását szenvedte el az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata, azaz az FSB - írja a Forbes. Hackerek nem kevesebb, mint 7,5 terabájtnyi információhoz jutottak hozzá, amik olyan projektekről rántották le a leplet, mint az anonimitást biztosító Tor hálózatok használó egyének személyazonosságának felderítése, a közösségi médiát érintő visszásságok, vagy épp a segítség, amit az ügyben nyújtottak, hogy az orosz internetet leválasszák a világháló egészéről. Az adatokat ráadásul nemcsak kikerültek az FSB egyik alvállalkozójától, a SyTech nevű cégtől, de a médiához is eljutottak a 0v1ru$ név mögé bújt hackereknek köszönhetően.

Lekapcsolják Oroszországot az internetről

Putyinék már készülnek egy esetleges kiberháborúra.

Az adattolvajok július 13-án törték fel a SyTech rendszerét, tevékenységüket ráadásul nem is tartották titokban, hiszen az akciót követően a cég weblapját is megváltoztatták, a Yoba Face néven ismert mémet hagyva maguk után, majd a megszerzett információkat tovább adták a Digital Revolution nevű másik hackercsoportnak, akik nemcsak a Twitteren tettek közzé részleteket, a titkoszsolgálatot cukkolva, de a különböző sajtótermékekhez is ők juttatták el a megszerzett dokumentumokat és adatokat.

Az adatlopás hírét először leközlő BBC Russia szerint ez minden idők legnagyobb adatszivárgása az FSB történetében, és bár a lap szerint a feltárt adatok hírértéke nem olyan jelentős, hiszen a kikerült információk egy része eddig is ismert volt, ugyanakkor a sikeres támadás mértéke, és a megszerzett adatok mennyisége példátlan, és rávilágít arra, hogy a titkoszszolgálatok esetében a leggyengébb láncszemet az olyan alvállalkozóként funkcionáló cégek jelentik, mint például a SyTech.

Nyitókép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!