Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi válásg meddig húzódik el, hányan tartanak ki fizetés nélkül az iskolában, és hányan fognak távozni, ha nem javul a helyzet.
Már négyen mondtak fel a Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium dolgozói közül.
Az Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítványának fenntartásában működő intézmény nem először kerül nehéz pénzügyi helyzetbe: az adóhivatal a nyártól kezdve több mint félmilliárd forintot vont el az egyház intézményeitől.
A Telex cikke szerint nyáron már az iskola dolgozói sem kapták meg a hó elején a teljes fizetésüket: a júniusi és a júliusi bérek késve érkeztek meg. Azután, ami augusztus 10-én és szeptember 10-én járt volna, abból szeptember közepéig egy fillért sem kaptak.
- válaszolta a Telex megkeresésére Tóth Éva, szegedi intézmény igazgatóhelyettese.
Ezek után négy munkatárs mondott fel.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi válásg meddig húzódik el, hányan tartanak ki fizetés nélkül az iskolában, és hányan fognak távozni, ha nem javul a helyzet.
A szülők megpróbálják anyagilag támogatni az iskolát, az igazgatóhelyettes szerint ez a hozzáállás nagyon megható.
– mondta könnyes szemmel Tóth Éva a jelenlegi helyzetről.
A Wesley diákjai közül sokan szociálisan hátrányos helyzetű családban élnek, igen kevés pénzből gazdálkodnak. Szegeden nincs hasonló iskola, amely vállalná sajátos nevelési igényű, autizmussal, beilleszkedési-magatartási-tanulási nehézségekkel élő, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nevelését és oktatását.
Iványi Gábor azt mondta a Szeged Tv-nek adott interjúban, reméli, marad annyi tanáruk Szegeden, hogy nem kell bezárni az iskolát. Nemrég rendkívüli közleményt adott ki Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy nagyon szorult anyagi helyzetbe kerültek az alapnormatívájuk megszüntetése miatt.