A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság újabb részleteket közölt arról a 24 éves férfiról, aki a Dunába vezette a lopott autót. Kiderült, augusztus 31-én késő este a siófoki vasútállomáson fogták el. Egy ellenőrzésnél bukott le.

A férfi nem tartotta magánál okmányait, így a rendőrök az adatai elmondása alapján ellenőrizték a nyilvántartásban. Fényképe alapján megállapítást nyert, a bemondott adatok nem felelnek meg a valóságnak. Testvére adatait adta meg az intézkedő járőröknek, akik megállapították, hogy a 24 éves tereskei férfit jármű önkényes elvétele miatt körözik.

Amikor szembesítették a valósággal, a férfi az intézkedésnek is próbált ellenállni, de előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Előzőleg a police.hu azt írta, a 24 éves tereskei férfi Romhányról tulajdonított el egy autót augusztus 29-ére virradó éjjel.

A járőrök a körözésben szereplő járműre Rétságon felfigyeltek, majd a szolgálati gépjárművel Vácig követték. Ott a férfi a rendőri ellenőrzés alól kivonta magát, ismeretlen helyre távozott.

A férfi ezt követően, hogy a járművet elrejtse, és a felelősségre vonást elkerülje a személygépkocsit a Dunába vezette, amelyet a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak.

police.hu

A nyomozók megállapították, a tereskei lakos az eltulajdonított kocsival úgy vett részt a forgalomban, hogy őt a Balassagyarmati Járásbíróság jövő február 25-ig a járművezetéstől is eltiltotta. A rendőrök a napokban előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!