Simonka György Fideszből való kizárást kezdeményezi Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök - tudta meg a Narancs.hu.

Ruck azzal indokolja lépését, hogy a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt megvádolt Simonka a Fidesz-MPSZ jó hírének súlyosan árt, és nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt, már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára. Azok a Fidesz-tagok, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárásra kerültek, így mára szervezetünk nagyon meggyengült. Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben a Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét

- idézi a Narancs.hu a Ruck Márton által jegyzett és augusztus 10-én benyújtott kizárási javaslatot.

Ruck indoklása szerint a 2018 őszén a vele szemben megfogalmazódott súlyos bűncselekmények gyanúja miatt a törvényhozás kiadta Simonka mentelmi jogát, akit ezt követően az ügyészség előbb meggyanúsította és kihallgatta, majd vádat emelt ellene. Ennek nyomán 2020 januárjában már a Fővárosi Törvényszéken a vádlottak padján ült.

Felrója Simonkának azt is, hogy a büntetőper megkezdése után koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget, ami megítélése szerint súlyosan sérti a kormánypárt érdekeit. Amellett sem ment el szó nélkül Ruck Márton, hogy Simonka a helyi Fidesz-szervezeteket nem tájékoztatta az ellen indult büntetőeljárásról.

A Fidesz medgyesegyházi csoportelnöke a kormánypárt alapszabályának két pontjára is hivatkozik kizárási kezdeményezésében. Eszerint kizárható a szövetségből, aki a: "Szövetség Alapszabályát, programját, a Szövetség érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít."Másrészt: "bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerős ítélettel sújtja, illetve az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről a helyi szervezet elnökségét, neki felróható okból nem tájékoztatja."

Dél-békési fideszes belharc Simonka miatt

A Magyar Narancs felidézi, hogy júliusban rendkívüli ülést tartott a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, és ezen többen is kritizálták Simonkát az általa menedzselt pályázatok miatt. Volt olyan is, aki azt kifogásolta, hogy Simonka a helyi vezetők és tagok részére elérhetetlenné vált, nem számíthatnak a térség országgyűlési képviselőjére a települések és a Fidesz-szervetek.

A lap szerint mindenesetre Simonka ügyében a Fidesz frontvonala hallgat, és eddig a legenyhébb szankció sem érte a megvádolt politikust. Egyelőre - írja a Narancs.hu - dél-békési fideszes belharc szintjén zajlanak a történetek.

A Simonka szűkebb környezetéhez tartozó, a kistérségi szervezetet vezető Varga Gusztáv mindenesetre lázadásnak minősítette a történteket, és ígéretet tett, hogy szeptemberben ebben az ügyben "kibeszélő show"-t tartanak.

Nagyon súlyos vádak Simonka ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka György az ügy harmadrendű vádlottja, őt a sorban a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetői előzik meg, ám az ügyészség Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, aminek segítségével vissza nem térítendő költségvetési forrásokat szereztek meg.

A fideszes politikus ellen rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg az ügyészség, a vád szerint például lefizette cége felszámolóját és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásának leállításáért is kenőpénzt adott, igaz, a jelek szerint nem a megfelelő személynek. Nemcsak Simonkának és családtagjainak, hanem két másik fideszes országgyűlési képviselő hozzátartozóinak is a vádlottak padjára kell ülnie. Simonkára nyolc és fél év fegyházbüntetést kért a vádhatóság teljes vagyonelkobzás mellett.

A politikus elleni büntetőper előzetes tárgyalása idén januárban zajlott, ahol Simonka tagadta bűnösségét. Maga a per októberben kezdődik majd.

Simonka György tagadja bűnösségét, több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezi

A csalással vádolt fideszes politikus nem örül, hogy a bíróságon kell lennie.

A Simonka György körüli botrányról számos tényfeltáró cikkben foglalkozott a 24.hu.

Két másik fideszes parlamenti képviselő rokonait is megvádolták Simonka büntetőperében

Simonka György és felesége, valamint unokahúga mellett Kerényi János regionális pártigazgató és Varga Gábor rokonait is a vádlottak padjára ültetik - derítette ki a 24.hu.

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint

A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került - tudta meg a 24.hu. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!