A vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt - közölte csütörtökön a Legfőbb Ügyészség.

Mint írják: Simonka György országgyűlési képviselő és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 33 vádlott ellen 2019. augusztus 21-én emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A megalapozott gyanú lényege szerint, miután Simonka György tudomást szerzett a büntetőeljárás megindításáról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, illetőleg hogy az egyik tanú előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen. Simonka György cselekménye kétrendbeli, vesztegetés hatósági eljárásban bűntettének megállapítására lehet alkalmas, azonban vele szemben csak a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség a büntetőeljárás lefolytatására.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, október 13-án elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőpere. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője harmadrendű vádlottként állt a bíróság elé, és ezúttal nem járult hozzá, hogy a tárgyalóteremben fényképfelvételek készüljenek róla. Ezt azzal indokolta, hogy a média komoly nyomás alá helyezte őt és a családját. Jelezte azt is, hogy kérdésekre nem kíván válaszolni.

Kapcsolódó

Simonka György: Orbán csak annyit kérdezett, hogyan bírom

A megvádolt fideszes politikus szerint az ügyészek trófeaként akarták felakasztani a fejét az irodájuk falára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!