Régóta nem lehetett hallani Simicska Lajosról, aki 2018-ban végleg feladta káromkodásokba fulladó harcát Orbán Viktorral szemben, és megvált teljes cégbirodalmától, aminek jelentős része aztán az új főoligarchának megtett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos körénél landolt.


A miniszterelnök egykori barátja és szövetségese a fegyverletétele után egyetlen céget tartott meg, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t, ami addig egy jelentéktelen kis vállalkozásnak tűnt, majd jelentős tőkeemelést hajtottak végre az akkor még juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó társaságnál.

Tavaly év végén azonban változtatott főtevékenységén a cég, és a kecsketenyésztésről átálltak a lótenyésztésre,

vette észre a 24.hu.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. egyébként eddig nem túl sikeres, a 2018-as beszámolóban ugyanis az áll, hogy a cég 59 millió forint veszteséget termelt. A tulajdonosok, Simicska Lajos és felesége, Pusztai Zsuzsanna - aki egyben vezérigazgatója a társaságnak - a jelek szerint úgy látják, hogy a jövőben a juhok és a kecskék helyett a lótenyésztésben lesz a pénz.

Kiemelt kép: 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!