Szerinte nem igaz az sem, hogy a kaliforniai úszóedző sportszerűtlen lett volna, amikor nem nyilatkozott a kamerák előtt a meccs után.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, Torghelle Sándor legyőzte Shane Tusupot a Sztárbox vasárnapi meccsén. Az kaliforniai edző, úgy tűnt, nyilatkozni sem akar, szó nélkül kiviharzott a ringből. A hírek szerint a meccs után a vesztes ordibálásától volt hangos az öltöző.

Később a Blikknek az úszóedző úgy nyilatkozott: „A gondolataim között sem szerepelt, hogy két sportolói háttérrel rendelkező személy összecsapása ilyen stílusban megy majd végbe. Azt gondolom, hogy a sportban arra nem illik büszkének lenni, ha valaki folyamatosan kapja a piros lapokat, hiszen ez komoly jelentéssel bír.”

A Storynak nyilatkozott Tusup menyasszonya, Nagy Viktória Zoé is. A fitneszedző ott volt a helyszínen, és nagyon kiakadt a férjét ért kritikákra. Az újság kérdésére azt mondta:

„Elég legyen a lejáratásból! Teljesen felháborító, amit ebből a bokszmeccsből próbálnak kreálni, már ha ezt annak lehet nevezni. Ezt már egyszerűen nem hagyhatom szó nélkül, hiszen mindez hitelrontásnak minősül! Nem ismerek Shane Tusuphoz fogható, ízig-vérig profi és korrekt sportembert!”

„De mindazok ellenére, ami a ringben történt, mi sem volt természetesebb számára, mint hogy az eredményhirdetés után kezet fogjon az ellenfelével és annak edzőivel. Majd néhány perc várakozás után, egyetlen hangos szó nélkül velem és a stábjával hagyta el a ringet, mivel egyetlen jelzés sem érkezett interjúkészítésre. Szóval egyszerűen hazugság, hogy nem járt el sportszerűen! És sok kérdést vet fel bennem, hogy a kamera miért nem mutatta a történteteket!”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!