Shane Tusup adott egy nagyobb lélegzetvételű interjút az eurosport.hosszabbitas.hu-nak, amelyben sok témát érint:

  • a többi közt a Szilágyi Liliánával közös munkát,
  • azt, hogyan élték meg a világjárványi miatti leállást,
  • hogy szerinte jó döntés volt az olimpia elhalasztása,
  • és hogy edzéseket vezényel Szoboszlai Dominiknek, Dibusz Dénesnek és az alpesi síző Trunk Tamásnak is.

Azt mondta Szilágyival remekül megértik egymást, a klubjával, a Ferencvárossal viszont semmilyen kapcsolata nincs. Eleinte abba sem akartak belemenni, hogy külsős edzőként ő készítse fel a sportolót, akinek a Fradi azt mondta, ha folytatja Tusuppal a közös munkát, el kell hagynia a klubot, végül maradhatott, de az amerikait nem alkalmazzák.

Szilágyi Liliána: Keményebben dolgozom Shane-nel, mint valaha, de nem stresszelek

Már magabiztosan ki tudja mondani, hogy a minimum az éremszerzés Tokióban.

"Az igaz, hogy a karantén alatt segítettek is, miután a szövetség felosztotta a sportolókat a meglévő medencékre. Ez idő alatt használhattuk a medencét és a tornatermet is a karantén alatt. Versenyeken úgy néz ki a dolog, hogy ott vannak a Fradi sportolók, aztán kicsit hátrébb vagyunk mi. Rajtuk Fradi melegítő vagy póló, rajtam a saját cuccom.

Az edzők nagyon kedvesek, segítőkészek, ugyanakkor akkreditációs kártyát a szövetségtől kapok a versenyek során, nem a Ferencvárostól, ami azért elég kaotikussá teszi a versenyeken való részvételt.

Valamit kellene kezdeni ezzel a szituációval, ráadásul most már a focicsapatuk kapusával is dolgozom, szóval egyre nagyobb és komolyabb a kötődésünk. Próbáltam párbeszédet kezdeményezni a klubbal, eleddig azonban nem jártam sikerrel" - mondta Hosszú Katinka korábbi edzője, férje.

Úgy érzi olykor, mintha nemkívánatos ember lenne, pedig szerinte az lenne a fontos, hogy összefogás legyen a magyar úszósportban. Azt megbánta, hogy sokakkal nem rendezte a kapcsolatát, mert, ha meg is bántott valakit a viselkedésével, az nem személyes volt, egyszerűen a munka és a stressz miatt veszítette el bizonyos esetekben a türelmét. Tartott már önvizsgálatot az évek során.

"Otthonomnak tekintem Magyarországot, úgy is beszélek róla, mint a második otthonomról. Amikor valahonnan megérkezem, akkor úgy érzem, hogy haza érkezem. Egyharmadát az életemnek itt töltöttem. Ugyanakkor van bennem egy másik érzés is, kívülállónak érzem magam, mert úgy kezelnek. Egy külföldinek, akit nem igazán látnak szívesen. Furcsa érzés ez.

Szeretem az országot, de szerintem az ország nem igazán szeret engem.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!