Magyarországot továbbra is második otthonának tekinti.


Shane Tusup válása óta először adott hosszabb interjút. Hosszú Katinka exférje a Nemzeti Sportnak azt mondta, nagyon szeretett nálunk élni, és bízik benne, hogy nem szakad el az országtól végleg. Magyarországot, mint mondta, továbbra is második otthonának tekinti.

„Magyarországon voltak a legjobbak a lehetőségek, itt volt mindenből a legjobb, tehát itt éltünk, imádtam az egészet, egyáltalán nem bánom. Nem mellesleg szeretek itt lenni, szeretem Magyarországot, a második otthonom. Szeretném, ha Magyarország a jövőben is az életem része lenne, még ha talán nem is annyira, mint korábban gondoltam" - mondta.

Shane Tusup a lapnak azt is elmondta, amióta visszaköltözött az Egyesült Államokba, a felhalmozott pénzdíjakból élt, nem volt munkája és fizetése, nemrég azonban szponzori szerződést kapott golfozóként.

Házassága kapcsán úgy fogalmazott, Katinkával együtt jutottak fel a „Mount Everest csúcsára". Korábban nem is gondolták volna, hogy idáig eljutnak és képesek lesznek olyan sokáig a csúcson maradni.

Shane úgy fogalmazott, nem bánt meg semmit, és továbbra is önmaga szeretne lenni.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!