Az Egyesült Államokban a múlt heti koronavírus-fertőzések 73 százaléka az omikron variánshoz volt köthető - derült ki amerikai járványügyi hivatal (CDC) hétfőn közzétett adataiból, írja az MTI.


Ez hatalmas ugrást jelent az egy héttel korábbi, mintegy 12,6 százalékos becsléshez képest.

Az amerikai egészségügyi hatóságok eredetileg 3 százalékra becsülték az említett hétre vonatkozó adatokat, de később felfelé módosították a számot.

Az omikron koronavírus-változat, amely most az országban a domináns törzs, a második helyre szorította a delta variánst. A CDC becslése szerint a közelmúltban a delta az esetek negyedét okozta. Egyes tagállamokban a fertőzések több mint 90 százaléka az omikron változattal hozható összefüggésbe.

A delta variáns súlyos hulláma nyáron érte el az Egyesült Államokat. Szeptemberben az új fertőzések száma visszaesett, de október óta ismét emelkedett, és különösen az utóbbi napokban nőtt meg erőteljesen.

A világjárvány kezdete óta több mint 800 ezer ember halt meg az Egyesült Államokban koronavírus-fertőzés miatt. Az ország oltási kampánya erősen indult, de az utóbbi időben nehezen haladt előre. A 330 millió lakos mintegy 61,5 százaléka két vakcinát kapott.

Joe Biden amerikai elnök kedden a világjárványról szóló beszédében a nyilvánossághoz kíván fordulni. A Fehér Ház szerint aggodalomra ad okot a koronavírus omikron variánsának terjedése, de ez nem indok a pánikra.

Koronavírus - Még több hír a témában

Sok aggályuk volt a szakértőknek a keleti vakcinák miatt a titkos dokumentumok szerint

Pereskedés után adták ki a magyar hatóságok a keleti vakcinák engedélyeztetési eljárása során keletkező dokumentumok egy részét. Fontos részleteket azonban kitakartak.

Boris Johnson: Egyelőre nincs tervben új lezárás, de még bármi lehet

Tizenöt omikronos esetet azonosítottak eddig Magyarországon


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!