Nem kellett senkit felvenni, ezért a toborzónak fél évig szinte semmi dolga nem volt a Metánál. Unalmában tiktokozni kezdett, és végül ennek köszönheti, hogy saját vállalkozásba kezdhetett.


Semmi dolga nem volt egy nőnek a Facebook anyavállalatánál, amivel évi 190 ezer dollárt (66,5 millió forint) keresett, írja a Business Insider. Madelyn Machadót végül azért rúgták ki a cégtől, mert tiktokozni kezdett.

Machado március közepén lett ismert, amikor elmesélte, milyen körülmények között dolgozott toborzóként a Metánál. A videóból kiderült, hogy 2021 őszén került a céghez, de mivel a Meta egyáltalán nem akart új embereket alkalmazni, ezért a legtöbbször a semmiért kapta havi 5,5 millió forintos fizetését.

Machadónak már korábban is megvolt a TikTok-csatornája, de nem volt túl aktív a felületen: összesen három videót posztolt addig. Unalmában azonban elkezdett HR-témájú videókat készíteni.

Ezután úgy döntött, hogy többet nem készít videót a Facebook anyavállalatáról, majd végül a felmondás mellett döntött. Ám a Meta gyorsabb volt, és még előtte kirúgták. Ezután állásajánlatot kapott a LinkedIntől, de végül úgy döntött, hogy saját vállalkozásba kezd az időközben rengeteg követőt gyűjtő TikTok-oldala segítségével.

@maddie_macho #stitch with @roilysm well I guess I was forced out hut SAME THING! I do miss not working though. That was niiiiice! #meta #google #layoffs #businessinsider ♬ original sound - Maddie | The Career Finesser


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!