Kandász Andrea nemrég a Drágám, add az életed!-ben jelentette ki, hogy a férjétől örökérvényű elhajlási engedélyt kapott, fordítva viszont ez nem igaz. Később elárulta, hogy sosem élne vissza a párja ajánlatával, gyakorlatban inkább annyit jelent a dolog, hogy nincs vita abból, ha megnéz az utcán egy-egy másik férfit is.

Kapcsolódó

Kandász Andrea az elhajlási engedélyéről: A férjem azt mondta, ő mindennek örül, ami nekem jólesik

A műsorvezető persze gyakorlatban nem élne a lehetőséggel, amit a férjétől, Feritől kapott.

A hírek hallatán Sebestyén Balázsék ma a rádiós műsorukban boncolgatták az elhajlási engedély témáját. Rákóczi Feri szerint aki igazán szerelemes, nem osztogat ilyen jellegű engedélyeket, ő úgy véli, a szex érzelmeken alapszik. Sebestyén úgy gondolja, egy kölcsönösen működő elhajlási engedély jobb lehet, mint a megcsalás. Hangsúlyozta, hogy maga a megcsalás sem jelenti mindenki számára ugyanazt, nem egy egzakt dolog: van, akinek már egy csók is megbocsáthatatlan, míg mások szerint a szextől kezdődik a félrelépés fogalma. Szerinte maga a házasság intézménye az, ami mára felértékelődött.

Önmagában szerintem a házasság intézménye egy nagyon-nagyon fáradt történet. (…) Ez egy sok ezer éves intézmény, ami nem erre korra, nem erre az emberöltőre és rendszerre lett kitalálva. Ettől függetlenül vannak, akik ezt sikeresen menedzselik és működik a házasságuk

- magyarázta, hozzátéve, hogy sok-sok évvel ezelőtt a házasság egészen mást jelentett: két ember örök érvényű szövetsége volt, míg ma már jóformán semmiből sem tart kimondani egy válást. Szerinte az emberek csak a saját egyéni vágyaikat kergetik, nem hajlandók beletenni egy kapcsolatba azt az energiát, amire szükség lenne.

Ami az elhajlást illeti, Vadon Jani akár bele is menne egy közös megegyezésen alapuló rendszerbe, de csak akkor, ha neki és a feleségének is megengedett lenne a félrelépés. Meglátása szerint ha az egyik fél előtt áll szabad út, a másik mindenképpen sérül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!