Korábban már eldöntötte, hogy ha úgy érzi, hogy csökken a motivációja és már nem képes százszázalékos teljesítményre, akkor visszavonul, mondta Schuch Timuzsin, a Ferencváros 155-szörös válogatott kézilabdázója.

Kapcsolódó

Szezon végén visszavonul a 155-szörös magyar válogatott kézilabdázó

A Ferencváros játékosa már csak a mostani idényt fejezi be.

"A karantén időszakban, amikor egy hónapig edzettünk, majd egy hónapot leálltunk, akkor éreztem, hogy már nem tett olyan boldoggá az edzés, mint előtte. Az otthoni edzések messze nem olyan motiválóak, mint amikor együtt dolgozunk a csapattal. Amikor leállították tavaly a bajnokságot, akkor azt gondoltam, hogy nagyon fog hiányozni majd a kézilabda, de feltaláltam magam, jó volt otthon lenni. Persze már a testem is jelzett az utóbbi időben, talán még lenne bennem néhány év, viszont nem szeretném kényszerből csinálni, csak ameddig boldoggá tesz" - nyilatkozta a Fradi.hu-nak.

Nem meglepő, hogy szívesen kipróbálná magát edzőként, de ha úgy érzi, hogy nem jó benne, akkor nem fogja erőltetni.

Most úgy érzi, nem fél attól, hogy üresnek találja az életet júliusban, amikor hosszú évek óta nem az alapozó időszak teszi majd ki az idejét.

"Az biztos, hogy nagyon várom már a nyarat, mert az elmúlt két évtizedben nem igazán volt olyan, hogy nem kellett számolgatnom, hogy mikor kezdődik a felkészülés. Volt olyan év, amikor csupán egy szabad hetem volt."

Azt mondta, a válogatottban rengeteg emlékezetes mérkőzése volt, például az Izland elleni, kétszeri hosszabbításos mérkőzés a londoni olimpián.

Veszprémben is fantasztikus mérkőzéseket játszottam, de őszintén szólva, amit sosem fogok elfelejteni, az a Kielce elleni BL-döntő, amikor kilenc gólról kaptunk ki. A mai napig nem szeretek arról a mérkőzésről beszélni, szerintem még mindig nem dolgoztam fel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FTC férfi kézilabda (@ftc_ferfi_kezilabda) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!