Az uniós finanszírozástól a nemzetpolitikán át a marketingig széles spektrumon jutott a kormányzat csúcsain alkalmazott szakértő szintjére a kibertámadással sújtott Magyar Fejlesztési Központ Kft. teológus végzettségű vezetője.

Kiss Antal éppen az El Camino zarándokutat teljesítette Spanyolországban, amikor hackerek törtek be a milliárdos uniós pályázatokkal foglalkozó állami cég szervereire. A 168 Óra értesülései szerint az ügyvezető távollétében az észak-koreaiként azonosított támadók letöröltek lényegében minden elektronikus adatot a tárhelyekről. A támadás megtörténtét szerdán a Külügyi és Külkereskedelmi Minisztérium is elismerte, de a tárca szerint a központ vezetése és a magyar hatóságok mintaszerűen hárították a támadást, és megmentették a teljes adatbázist.

A Ferences Hittudományi Főiskola teológusi és a Pázmány magyar irodalom és kommunikációs diplomájával rendelkező Kiss a 2015-ös indulás óta áll a Magyar Fejlesztési Központ élén. A feladata az volt, hogy a közvetlen támogatású európai uniós programokat szélesebb körben tegye ismertté és hozzáférhetővé Magyarországon. Akkor már egy hosszú titulus állt a neve mellett. Seszták Miklós, egykori nemzeti fejlesztési miniszter a közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki.

De nem ez volt az első komolyabb politikai megbízatása. Kiss politikai karrierje Schmitt Pál köztársasági elnök mellett indult be igazán.

Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyarok XXI. fórumán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), Marosvásárhelyen. Mellette Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, és Kiss Antal (balra), nemzetpolitikai főtanácsadó. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Testvérével, Kiss Norberttel együtt a 2000-es évek elején csatlakoztak az egykori MOB-elnök stábjához. Kiss Antal kampányfőnökként dolgozott Schmitt sikertelen főpolgármester-jelöltsége idején, Norbert a fideszes időszakban végig kabinetfőnök, bizalmas, sajtós, és ha kellett sofőr is volt a politikus mellett. Schmitt Pál brüsszeli képviselősége idején uniós kapcsolatokat szerezhettek, majd a 2010-es államfői beiktatás után Kiss Norbert mint társadalmi és kommunikációs hivatalvezető volt a politikus segítségére, hogy teljesen átszervezze a Köztársasági Elnöki Hivatalt. Rövid idő belül a testvér, Kiss Antal is fontos megbízatást kapott: a köztársasági elnök nemzetpolitikai főtanácsadója lett, ami pont jókor jött, mert lakhelyén, Piliscsabán éppen véget vetett a rövid alpolgármesteri pályafutásának, hogy összeveszett a helyi Fidesszel.

Schmitt botrányos lemondása után mindkettejüknek távozni kellett a köztársasági hivatalból. Norbert Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mellett lett sportügyi helyettes államtitkár, Antal pedig egy brüsszeli kitérő után Seszták szárnyai alá került.

Kiss szakmai karrierje során többször tanácsadóként is szerepelt különféle turisztikai cégeknél, sőt a Magyar Olimpiai Bizottságnál is.

Az általa alapított egyszemélyes cég amellett, hogy éveken át a Fradi Zöld és Fehér folyóiratának kiadója volt, a Szerencsejáték Zrt.-vel is tanácsadói megállapodást kötött. Az Átlátszó írta meg, hogy a Sportkomplett Kft. a "zrt. sporttevékenységével kapcsolatos reklám- és marketingjogok hasznosítására irányuló üzletág kiépítésére" kapott 2016. február 11. és augusztus 15. között szerződést, amiért havi nettó 1,3 millió forintot számlázhatott a Szerencsejátéknak. A Sportkomplett épp a szerződésben szereplő indulási dátum napján került át az Emmi helyettes államtitkári posztjáról menesztett testvér, Kiss Norbert nevére. A szerződés lejárta után azonban a cég újabb megbízást is kapott, amelyért már 42,5 milliót fizetett a Szerencsejáték Zrt.

Kiss Antal sporttevékenysége egyébként legalább olyan szerteágazó, mint a szakmai munkái. Saját Wikipedia oldala szerint amellett, hogy focizik és az FTC öregfiúk csapatának volt igazolt játékosa, menedzseli a piliscsabai futballklubot is, ahol két NB II-es futsalcsapat működik. De ez még nem minden, mert egy ideje ő a magyar Rögbi Szövetség elnöke is.

Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!