A Sportkórházban péntek reggel kezdődik az olimpiára készülő magyar sportolók oltása. Schmitt Pál üdvözli a döntést. A Magyar Hírlapnak a volt államfő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja azt mondta, az olimpiára készülő sportolókat, illetve az őket felkészítő edzőiket mielőbb be kell oltani.

Schmitt Pál számításai szerint

ez hat-hétszáz ember, ami a várható több százezer vakcina beérkezésekor elenyésző szám.

Ezzel biztosítani lehet, hogy sportolóink védetten vehessenek részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken, védetten készülhessenek a nyári tokiói olimpiára - tette hozzá.

A nemzet sportolója természetesen beoltatja magát és erre buzdít másokat is.

Koronavírus - Még több hír a témában

A Novavax-vakcina magas hatékonyságú a koronavírus eredeti és brit variánsával szemben is

Súlyos zavargások robbantak ki Tripoliban a járványügyi korlátozások miatt

Mint mondta, az oltás nem politikai ügy, elég számolni,

ha három ember közül kettőt beoltanak a koronavírus elleni vakcinával, akkor a harmadik is védett lesz.

A Magyar Olimpiai Bizottság csütörtökön honlapján azt írta, hogy elsőként tízen kapják meg a Moderna-vakcinát.

Kapcsolódó

Pénteken megkezdik az olimpiára készülő magyar sportolók oltását

Az olimpián való indulásnak nem feltétele a beoltottság, tehát az oltás is önkéntes.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!