Az előrejelzéseknek megfelelően csaknem 2,6 milliárd forintos osztalékkifizetést hagyott jóvá a részvényeseknek a Schmidt Mária családi cégeként ismert Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. közgyűlése április végén - derült ki a társaság 2018-as pénzügyi beszámolójából.

Mindez azt is jelenti, hogy az erősen kormánypárti kötődésű üzletasszony (egyben a 30 éve szabadon emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos) óriási összeget zsebel be. A BIF Nyrt. főrészvényese ugyanis a Pió-21 Kft., ami 100 százalékban Schmidt Mária és gyerekei tulajdonában van. Utóbbi cégnek valamivel több, mint 64 százalékos tulajdonrésze van a BIF Nyrt.-ben. Ez azt jelenti, hogy a csaknem 2,6 milliárd forintos osztalékból több mint 1,6 milliárd forintot Pió-21 Kft. részére fizetnek ki. Ennek a cégnek a kétharmada Schmidt Máriáé, a két gyerekének, Ungár Annának és az LMP-s Ungár Péternek pedig egyhatod-egyhatod tulajdonrésze van. Vagyis az 1,6 milliárd forint osztalékból

  • 1,1 milliárd forint jár Schmidt Máriának,
  • 276 millió Ungár Annának,
  • 276 millió Ungár Péternek.

A BIF Nyrt. legutóbb akkor került a hírekbe, amikor nemrég kiderült, hogy a kormány nem hajlandó közzétenni, hogy az Agárminisztérium mekkora összegért bérli a belváros egyik legdrágább részén fekvő Vigadó Palota Irodaházat, amit a BIF-től bérel.

Budapest, 2018. augusztus 23. Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum fõigazgatója beszédet mond a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából szervezett séta utáni rendezvényen a múzeumnál 2018. augusztus 23-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Titkolja a kormány, mennyiért bérelnek ingatlant Schmidt Máriától

Mindenképpen drága belvárosi irodaházra volt szükség az Agrárminisztérium elhelyezéséhez.

Schmidt Máriának egyébként annyira jól megy, hogy tavaly majdnem 100 millió forintot keresett a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitványban (KKETTKK) is. Előfordulhat, hogy ezért már nem is volt szüksége arra, hogy a már említett Pió-21. Kft.-ben keletkezett osztalékot felvegye. A cég beszámolója szerint ez a társaság is több mint egymilliárd forint nyereséggel zárta a tavalyi évet, ám Schmidt Mária, Ungár Anna és Ungár Péter döntése értelmében ezt az összeget nem vették fel, hanem a cég eredménytartalékába helyezték.

Kiemelt kép:Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!