Angela Merkelnek sikerült egy nagy NDK-t csinálnia Németországból - mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben rendezett Németkérdés újra? című konferencián szerdán.


Schmidt Mária szerint Németországban vezetési és identitásválság van, hiányzik az innováció, a megújulás. Megdöbbentő, hogy Németország kulturálisan mennyire meggyengült, de a politika és a diplomácia is gyenge, ez pedig kihat a gazdaságra.

Németország nem akadályozta meg a brexitet, nem tud mit kezdeni az oroszokkal, miközben verbális háborút vív Donald Trumppal

- fűzte hozzá a főigazgató.

A szakember szerint Németország megölte a politikát, és ezzel a demokráciát, nincs vita, mindent tudományos kérdésként kezelnek. "Nem adok interjút német újságíróknak, mert annyira elfogultak" - jegyezte meg Schmidt Mária.

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a 2. és a 3. Orbán-kormány emberi erőforrás minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a német közéletben a "ballib diktatúra" értelmezési kerete lehetetlenné teszi a normális politikai vitát, addig Magyarországon szabadon lehet beszélni.

A volt miniszter szerint az 1968-as generáció bűne, hogy tárgyszerű viták helyett a vitapartnerek ellehetetlenítése folyik. "Csak az beszélhet szabadon, aki liberálisnak, európainak, globalistának vallja magát, a konzervatív, nemzeti, helyi közösségben gondolkodók azonban nem" - mondta.

A német politikusok ennek az értelmiségi elitnek a fogságába estek

- jegyezte meg Balog Zoltán.

Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője ugyanakkor arról beszélt: kölcsönös megértésre és nem kölcsönös szidalmazásra van szükség, akkor is ha például a migráció német kezelése minden kritikát megérdemel. Ám, létezik a német-magyar sorsközösség, a német gazdaság "megállása" kihat a magyar gazdaságra is, tehát "óvatosan ezzel a német-kritikával".

(MTI, kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!