A májusi EP-választáson megtörtént az ellenzéki helyosztó. Az ellenzéki O1G-koalíció két neoliberális párt - egy old-school és egy újhullámos - dominanciája mellett fog nekifeszülni a NER-nek 2022-ben. Az októberi helyhatósági választás pedig világossá tette: nem lefutott a '22-es választás, reális esélye lehet a kormányváltásnak.


Ehhez képest indokolatlanul kevés figyelem árad arra a buzgalomra, amivel az ellenzék (egyik) vezető ereje nekifogott árnyékkormánya megépítéséhez. A DK legújabb igazolása Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége korábbi főtitkára.

A leváltani kívánt NER kaszárnya-kapitalizmusának két parlamenti döntés ágyazott meg: az egykulcsos adórendszer és a kizsákmányolás törvénykönyve, azaz a munkavállalói kiszolgáltatottságot kiteljesítő új Munka Törvénykönyve (Mt.).

Ha Dávid Ferencre egy pillanatra úgy tekintünk, mint egy eljövendő Dobrev-kormány gazdasági miniszterére, tanulságos áttekinteni, miként vélekedett az elmúlt években az egykulcsos adórendszerről és az új Mt.-ről.

Orbán még az új Mt. benyújtása előtt, 2010 decemberében, előrelátó cinizmussal szigorította a '89-es sztrájktörvényt. Dávid úr ekkor úgy fogalmazott: előrelépés a sztrájktörvény változtatása, miszerint a közüzemi vállalatoknál nem lehet a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában sztrájkolni, mert ezek a szolgáltatások biztonságosabbá váltak.

2011-ben pedig ezt nyilatkozta Dávid Ferenc:

Vállalkozói szempontból nem volt szerencsétlen döntés az egykulcsos adó bevezetése.

Aztán a kizsákmányolás törvénykönyve hatályba lépésénél hibátlanul felmondta a fideszes blablát:

Az új Mt. javítja a kkv-k versenyképességét, elősegíti a rugalmas foglalkoztatást, csökkenti a törvényi korlátok számát, emellett számos, áttekinthetetlen szakszervezeti kedvezményt rendez újra.

A DK sztárigazolása még 2016-ban is a Népszava, khm, hasábjain támadta az LMP háromkulcsos adórendszer-javaslatát, a minimálbér adómentessé tételének felvetését, és a biztonság kedvéért a hajdani Medgyessy-kormány adópolitikájába is beleszállt.

Dávid Ferenc személyében tehát olyan játékossal erősített az ellenzék, aki nyilvánvalóan nem jelent úgymond korszakváltást a NER társadalompolitikájához képest. Újabb magyarázat arra, miért vett jobbkanyart tavaly a túlóratörvény elleni tiltakozás és kötött ki az MTVA-székházban.

Az O1G-koalíció alighanem ezzel a személyzeti lépéssel is a régi thatcheri tételt kívánja igazolni: "There is no alternative" ("TINA").

Avagy: kellemes orbánozást és gyurcsányozást, horthyzást és lukácsozást mindenkinek, a lényeg úgysem változik.

Schiffer András, ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

Kiemelt kép: Máthé Zoltán /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!