Sas József a Spirit FM Drive Holló Mártával című műsorában adott hosszú interjút, betegsége óta először, írja a Blikk. A színész január végén kétoldali agyvérzét kapott, amit hosszú rehabilitáció követett, jelenleg otthonában lábadozik és könyvet írt édesapjáról.

Mellettem feküdt egy férfi, aki elmesélte a háborús emlékeit, majd egy dalt is énekelt, amit a háborúból hazatérő apjától hallott. Akkor jöttem rá mindenre…

- mesélt kórházi emlékeiről Sas, aki 4 éves korában veszítette el édesapját a holokausztban. A férfi kérése állítólag az volt, hogy fia kövesse őt a pályán.

Velem bármikor bármi történt, akkor is színész akartam lenni. Ez volt a szemem előtt, apám akaratát kell teljesítenem, a színpadon kell állnom. Ez adott igazán erőt, ezért kell meggyógyulnom. Egy négyéves gyermek nem tudja elereszteni az apját, de nem is akarja. Ugyanazt a pályát futottam be, ugyanolyan kritikák is születtek rólunk, csak én megélhettem azt a sikert, amit apu már nem…

- mondta Sas.

Felesége szerint Sas József betegsége rosszabb, mint a rák

A humorista egy héttel ezelőtt, saját felelősségére hagyta el a kórházat.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!