Az ellenzéki vezetésű XV. kerületi önkormányzat október 13-án segítséget kért a Budapest Főváros Kormányhivatala alá tartozó népegészségügyi osztálytól. Németh Angéla polgármester levélben fordult Kalmár Patrícia kerületi tisztifőorvoshoz, hogy a pandémiás helyzet megfelelő kezeléséhez adja ki a kerületre vonatkozó járványügyi adatokat.


Az polgármester többek között azt kérte, hogy napi vagy heti rendszerességgel tájékoztassák az önkormányzatot az igazolt fertőzöttek, az érintett kontaktszemélyek és a kórházban kezelt megbetegedettek számáról.

A kerületnek a tisztifőorvos helyett a kormányhivatal vezetője küldött választ. Sára Botond, aki korábban a VIII. kerület fideszes polgármestere volt, hétfői keltezésű levelében azt írta, hogy a márciusban kiadott vészhelyzetet szabályozó kormányrendelet csak vészhelyzet idejére tette lehetővé, hogy önkormányzatok számára történő adattovábbítást. A vészhelyzetet az első hullám lecsengése után június 30-án megszüntette a kormány.

A vészhelyzet megszűnésével az adattovábbítás fent megjelölt jogalapja is megszűnt, így Budapest Főváros Kormányhivatala sajnos nem tud eleget tenni kérésének.

- írta Sára Botond, aki az információk beszerzéséhez a kizárólag országos adatokat közlő koronavirus.gov.hu-t ajánlotta a kerületi vezető figyelmébe.

A napokban derült ki, hogy Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem lesz egyéni képviselőjelölt a 2022-es parlamenti választásokon, helyette valószínűleg Sára Botond indul majd a Józsefvárosban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!