A budapesti főispán hajnali 4 órakor posztolta a bíróság által meghatározott szöveget, majd néhány óra leforgása alatt még gyorsan kitett hat másik bejegyzést is.


Sára Botond budapesti főispán sajátos módon tett eleget a bíróság kérésének, azonban végül nem egészen úgy sült el a művelet, ahogy azt a fideszes politikus elképzelte.

Történt ugyanis, hogy a bíróság egy korábbi hazugsága miatt arra kötelezte, hogy törölje a Facebook-bejegyzést, amelyben azt állította, hogy „LMBTQ-propaganda” zajlik a józsefvárosi óvodákban és legalább harminc napig nyilvánosan posztolja az alábbi szöveget:

Ügyvédje korábban ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte „a politikusoknak nincs olyan kötelessége, hogy a társadalom tagjait valós, ellenőrizhető és alátámasztható körülményekről tájékoztassák”.

Sára Botond a bejegyzést végül szombaton hajnali 4 órakor tette közzé, azonban nem sokáig hagyta, hogy ez szerepeljen az idővonala elején:

A fideszes politikusnak korábban egy hét alatt jött össze akkora posztmennyiség, mint most néhány óra alatt.

Ráadásul innentől kezdve minden posztja alatt van legalább egy ember, aki bekommenteli a bocsánatkérést, így még több emberhez fog eljutni az elkövetkező napokban az eltitkolni kívánt szöveg.

(via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!