A neves Oroszország-szakértő tisztában van azzal, hogy korrupt a rendszer, de eddig azt hitte, hogy a pedofíliával kapcsolatos ügyek mégiscsak túl vannak azon a bizonyos morális határon.


„Néhány napja, amikor azt írtam, hogy a pedofil bűncselekményben bűnsegéd K. Endrének adott kegyelem miatt Novák Katalinnak le kellene mondania, tényleg azt hittem, hogy a kegyelem valamiféle adminisztratív hiba miatt történhetett. Azóta ugyanis kiderült (ezért fontos a független sajtó) Novák Katalin is, Varga Judit miniszter is PONTOSAN TUDTÁK, hogy K. Endrét azért ítélték el, mert pedofil bűncselekménynek volt bűnsegédje. Teljesen szándékosan, a tények pontos ismeretében engedték szabadon tehát” – írta bejegyzésében Rácz András Oroszország-szakértő a Facebookon, amit a kegyelmi üggyel kapcsolatban tett közzé.

„Ezt a szintű, szervilis romlottságot tényleg nem tudtam elképzelni. Mea maxima culpa, de tényleg nem. Tudom, hogy korruptak, tudom, hogy a vezetők egy része a kelleténél jóval szorosabb kapcsolatot tart fenn az oroszokkal, tudok róluk egy csomó mindent (nem, nem fogom elmondani, legalábbis nem itt és nem most), de

Tévedtem” – tette hozzá.

A poszt írója sok más mellett azt sem érti, miért kellett a foglalkozástól való eltiltás hatálya alól is mentesíteni K. Endrét. Rácz szerint mindenkinek, akinek ehhez az ügyhöz köze volt, távoznia kell. Balog Zoltánnak is. Mindenhonnan és végleg.

A köztársasági elnök szombaton mondott le, néhány nappal azután, hogy kiderült: tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. Novák bejelentése után a kegyelmi kérvényt felterjesztő Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozott a közéletből.

via Telex

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!