Sebastian Vettel valószínűleg örökre emlékezni fog 2013. október 27-re, hét évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon nyerte meg az Indiai Nagydíjat, és ezzel négy futammal a vége előtt begyűjtötte a világbajnoki címet. Ez volt az akkor még a Red Bullt erősítő Vettel zsinórban negyedik vb-elsősége, így 26 évesen a Forma-1 legfiatalabb négyszeres világbajnokának mondhatta magát.


On this day in 2013, Sebastian Vettel won his fourth WDC, becoming the youngest four time world champion❤️ pic.twitter.com/ZD3cXlyox7

- Praveena???? (@PraveenaSV5) October 27, 2020

Hogy a német pilóta abban az évben mennyire uralta a Forma-1-et, ahhoz elég egyetlen statisztikát felfedni: 2013-ban Vettel egymaga 13 futamot nyert meg, köztük az utolsó kilencet. A 19 versenyből mindössze három olyan volt, amikor Vettel nem állhatott fel a dobogóra, ezek közül az egyiket feladta, a másik két alkalommal pedig negyedik lett.

A következő idény már a Mercedes uralmát hozta, Lewis Hamilton végzett az élen, csapattársát, Nico Rosberget megelőzve, Vettel pedig csak az ötödik lett, és egyetlen futamon sem intették le elsőként. Aztán jött a váltás, Vettel a 2015-ös idényt már a Ferrarinál kezdte, amely abban bízott, vele majd sikerül megszakítani a rossz sorozatát, mivel egyéni vébét utoljára 2007-ben, Kimi Räikkönen révén, konstruktőri vb-címet pedig 2008-ban nyert.

Ha azt mondjuk, hogy öt évvel később ugyanitt tart a Ferrari, akkor látható, hogy Vettel nem tudta betölteni a tőle elvárt szerepet az olasz csapatnál. 2015 és 2019 között, vagyis öt idény alatt 14 futamot nyert a Ferrarinál, ez csak eggyel több, mint amit utolsó vb-címe alkalmával egy szezonon belül elért.

De még így is szállított összetettben két második helyet (2017, 2018) az olasz csapatnak, csak ne lenne ez az utolsó év, amely hétről hétre egyre kínosabb Vettelnek.

Az eddigi 12 futamon Vettel mindössze 18 pontot gyűjtött, és egyszer sem végzett a hatodik helynél előrébb, miközben csapattársa, Charles Leclerc kétszer pezsgőzhetett már a pódiumon, és négyszer annyi ponttal rendelkezik (75).

A legutóbbi versenyen, Portugáliában Vettel a 15. helyről indulva végül épphogy befért az első tízbe, míg Leclerc negyedik lett az időmérőn és a futamon is. A német az idény közben többször is hangot adott a frusztráltságának, most pedig azt nyilatkozta a német RTL-nek, hogy nem ugyanazt az autót biztosítja neki a Ferrari, mint csapattársának. Az istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto gyorsan kijelentette, hogy szó sincs arról, hogy Leclerc jobb autót kapna, de Vettelben így is maradtak kételyek.

"Azt hiszem, azt kell gondolnom, hogy ugyanolyan az autónk, és bíznom kell a körülöttem dolgozó emberekben" - mondta Vettel.

Az idény elején az első három futamból kétszer is a négyszeres világbajnok teljesített jobban az időmérőn (a Stájer Nagydíjon 10., a Hungaroringen 5. volt, míg Leclerc 14., illetve 6.), de a Brit Nagydíj után már egyszer sem fért be az első tízbe az időmérőkön.

És közben fokozatosan nőtt a szakadék a két Ferrari-pilóta között az időmérőn: a legközelebb Spanyolországban volt Vettel Leclerc-hez, akkor a Q2-ben úgy esett ki, hogy 215 ezreddel maradt el a csapattárs mögött, de a csapat hazai pályájának számító Monzában már a Q1-ben elvérzett, akkor hét tizeddel autózott gyengébb időt.

A Ferrari jelenleg csak a hatodik helyen áll a konstruktőrök vb-tabelláján, és az Autosport nevű Forma-1-es portál elemzésében már csak azért is elveti a Vettel által bedobott gyengébb autó-erősebb autó teóriát, mert ezzel magát lőné lábon az istálló. Az F1-ben ugyanis a kereskedelmi jogokból befolyó pénzt a vb-helyezések alapján osztják szét a csapatok között, ergo a Ferrarinak nem lehet érdeke, hogy a következő szezonban az Aston Martin néven futó Racing Pointnál versenyző Vettel egy béna autóval minden futamon megégesse magát, mert ezzel súlyos dollármilliókat dobna ki az olasz csapat az ablakon.

Annyiban viszont igaza lehet Vettelnek, hogy a Ferrarinál sokat nyomott a latba, hogy ő jövőre más autóba ül, míg Leclerc még évekig meghatározó figurája lehet az istállónak, így a monacói pilóta vezetési stílusához igazíthatták a fejlesztéseket, ahogy azt ő maga is elismerte.

Nagyon jól érzem magam az autóban mostanában. A fejlesztések jól passzolnak a vezetési stílusomhoz, és ez segített, hogy jobban teljesítsek a versenypályán

Az idényből még öt futam van hátra, a Ferrari hátránya jelenleg 33 pont a harmadik helyen álló Racing Point mögött a konstruktőrök között, ha Vettel megtáltosodik, akkor lehet még ebből egy szép búcsú. Ha pedig mégsem sikerül értékes pontokkal és helyezésekkel elköszönnie a Ferraritól, akkor abban bízhat, hogy a következő csapatánál az ő képességeit próbálják majd kiaknázni az autó kialakításánál, hátha van még benne egy kiugró szezon.

Kiemelt kép: Handout / FIA / xpbimages.com / XPB Images / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!