A cseh és szlovák mutáns bizonyítottan a brit variáns továbbmutálódott változata, tehát a brit mutánshoz hasonló veszélyességű, tehát egyik sem okoz súlyosabb megbetegedést, mint az eredeti brit változat - mondta Rusvai Miklós az ATV Híradónak. A víruskutató arról is beszélt, hogy Szlovákia most küzd azzal a problémával, amivel a magyar egészségügynek tavaly decemberben kellett szembenézni.


Szlovákiában jelenleg a legmagasabb lakosságarányosan a halálozási arány az egész világon, és az elmúlt 14 napban innen azonosították átlagban a legtöbb új fertőzöttet.

Rusvai szerint ha alapvető mutációs változás nem következik be a víruson, akkor a vakcinák védelmet jelentenek. Mint mondta:

Amennyiben az oltások olyan ütemben haladnak, mint eddig, akkor Magyarország május végére túl lehet ezen a járványon.

Figyelmeztetett viszont, hogy tartanunk attól kell, ha esetleg olyan mutáns jelenik meg, ami alapvetően megváltoztatná a vírus tüskefehérjéjét, habár erre eddig nem volt példa.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!