A parlamenti képviselőknek sem kell aggódniuk, mivel a fizetésük az átlagkeresetek növekedésének megfelelően nő. Még jobban fognak járni a miniszterek, Kövér László és Novák Katalin is.


Azt RTL felhívta rá a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP-s politikusok négy éve olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg. Ezért a politikusok bérei automatikusan emelkednek – vagy csökkennek – az alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.

A KSH legfrissebb, szeptemberi bérekre vonatkozó számai azt mutatják, hogy akkor a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése úgy számol, hogy az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra.

Az egyéb tisztségek miatt járó pluszpénzek miatt lesznek, akik még ennél is jobban járnak.

Ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, azaz márciustól (több mint 270 ezer forintos növekedés után) nagyjából 1 millió 860 ezer forintot. A két bizottsági helyet is betöltő képviselők bére pedig több mint 300 ezer forinttal nőhet.

Orbán Viktornak viszont nemcsak a képviselői alapbér jár, hanem a nyári fizetésemelése óta a házelnöki tiszteletdíjjal megegyező összeg is, ez utóbbi az alapjuttatás 2,7-szerese. Ez azt jelenti, hogy – 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva – márciustól

Kövér László tiszteletdíja csaknem 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lenne magasabb a bruttó bér.

A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

A miniszterek pontos fizetését 2018-ban az átlagbér hatszorosában határozták meg, ha ez így marad jövőre is, akkor minden tárcavezető nagyjából 3,1 millió forintos fizetést kaphat, körülbelül 460 ezer forinttal többet. Ha valaki képviselő is, akkor jár neki a képviselői alapbér is, így a márciusi fizetésnövekedés elérheti a 700 ezer forintot is.

Az alapilletményhez igazodva kapnak még más juttatásokat is: növekedik a lakásbérletre, mobiltelefon-költségekre, az irodabérlésre és a munkatársak fizetésére fordítható összeg is.

Az RTL emlékeztet rá, hogy

Az RTL megkereste Havasi Bertalant, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben módosítják-e az automatikus fizetésemelésről szóló törvényt, de nem kaptak választ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!