A Szekszárdi Törvényszéken folytatódott szerdán annak a szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó vállalkozónak a pere, akinek megölte az alkalmazottját egy tenyészbikája két és fél évvel ezelőtt.


A vádirat szerint a tehenek összekeveredtek, ezért a tulajdonos utasítást adott a pihenőtérben elhelyezett tehenek szétválogatására termelői csoportok szerint. A tolnanémedi asszony még aznap unokatestvérével neki is látott a kiadott feladat elvégzéséhez. A nő unokatestvére a pihenőtér zárható kapujában állt és az állatok kanyarodását ellenőrizte a feltorlódás elkerülése érdekében.

Ez idő alatt az asszony a fejős tehenek kihajtásához hátrament a pihenőtérbe, ahol a munkavégzés közben egy megvadult tenyészbika rátámadt. A 700 kg tömegű bika a fejével dobálni kezdte a nő testét akként, hogy a fejét a sértett teste alá nyomta és azt földobta, majd ismét neki ütötte a betonnak, illetve a vasrácsnak és az elválasztó vasrudaknak.

Az asszony unokatestvére legalább négy-öt esetben látta azt, hogy a bika feldobja a sértett testét, illetve nekilöki a vasrudaknak és a betonrudaknak. Ekkor a kezében lévő terelőbottal a hozzátartozója segítségére sietett, egyben értesítette a nő élettársát, hogy hívja a mentőket.

Az asszony az esetet követően elhunyt, amelynek közvetlen oka mellűri elvérzésben jelölhető meg. Ennek hátterében a mellhártya- és tüdőroncsolás, a sorozat bordatörések és kulcscsont környéki érsérülések következtében kialakult vérzés állt.

A halálos kimenetelű balesetet az okozta, hogy több foglalkozási előírást is megsértett a munkáltató. Kiderült többek közt, hogy az elhunyt asszony nem is lett volna állatgondozóként alkalmazható.

A járásbíróság 1 év 8 hónap fogházra ítélte a tulajdonost halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, ennek végrehajtását azonban 3 év 6 hónapra felfüggesztette. Mivel az ítélet ellen a vádlott és a védője is fellebbezett, így a Szekszárdi Törvényszékre került az ügy. A Szekszárdi Törvényszék sajtótitkára, Bajusz János megkeresésünkre elmondta, hogy a tárgyaláson az ügyész és a védelem is újabb bizonyítási indítványokat terjesztett elő, ezért a tárgyalást elnapolták.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!