Újabb 30 napra meghosszabbították Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, így érvényben maradnak a kijárási és gyülekezési korlátozások, vagyis szilveszter éjszakára sem oldották fel a 23-órától 5 óráig tartó kijárási tilalmat, írja az MTI.


Minden korábbi megszorítás érvényben marad: közterületen - zárt térben és a szabadban is - mindenütt kötelező védőmaszkot viselni, tilos magánünnepségeket, társas összejöveteleket tartani, hat embernél több nem gyülekezhet az utcán, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, éjszaka 23 és 5 óra között pedig országos kijárási tilalom van érvényben.

Az egyedüli újdonság, hogy a síközpontokban működő zárt légterű felvonóknál az utaslétszám nem haladhatja meg a jármű kapacitásának felét.

A vendéglők, mozik, színházak, koncerttermek működését továbbra is a helyi hatóságok korlátozzák az újabb (az utolsó 14 napon diagnosztizált) fertőzések lakossághoz viszonyított aránya függvényében. Ha a fertőzési ráta nem éri el 1,5 ezreléket, akkor a férőhelyek 50 százalékával, ha pedig 1,5 és 3 ezrelék között van, akkor kapacitásuk 30 százalékával működhetnek, de legkésőbb 23 órakor be kell zárniuk.

A 3 ezrelék feletti fertőzési rátájú településeken a vendéglátóhelyeket nem szabad kinyitni, kivételt a szállodák és panziók éttermei képeznek, amelyek csak az ott elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki.

A vásárcsarnokok nyitva lesznek, de szigorítják a távolságtartás, maszkviselés ellenőrzését.

Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár a kormányülés elején megerősítette: növekszik a nyomás a bukaresti kórházakon, ezért a következő időszakban is szükség lesz súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek áthelyezésére az ország más térségeinek kórházaiba.

Bukarestben a hét eddigi öt napján már több mint 9300 fertőzést diagnosztizáltak, a kéthetes fertőzési ráta pénteken meghaladta a lakosság 7 ezrelékét.

A pénteki országos jelentés szerint az utóbbi napon újabb 6460 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, ami néhány százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától. Az utóbbi napon 168 koronavírussal fertőzött beteg halt meg.

Bár az utóbbi két hétben 25 százalékkal (90 ezer alá) esett vissza Romániában a nyilvántartott aktív fertőzöttek száma, a kórházakban ápolt fertőzötteké kevesebb mint tíz százalékkal (12 319-re) csökkent, az intenzív osztályon ápolt súlyos eseteké pedig éppenséggel (az újabb rekordnak számító 1299-re) emelkedett.

Koronavírus - Még több hír a témában

Világháborús rekord dőlt a koronavírus miatt

A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén a világjárvány miatt.

Négy vírustagadónál jelentek meg a rendőrök

Covid: sajtszeletek mutatják a védekezést


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!