Az erőszak elharapódzása miatt éjszakai kijárási tilalmat hirdettek szerda estétől Pennsylvania legnagyobb városában, Philadelphiában - írja az MTI.


A döntést a város demokrata párti polgármestere, Jim Kenney jelentette be, miután hétfő délutántól a várost eluralták a rablások, a fosztogatások és a gyújtogatások.

Ezekre azt követően került sor, hogy hétfőn délután a rendőrök lelőtték a késsel hadonászó, és a felszólítás ellenére is a rendőrök felé közelítő 27 éves Walter Wallace afroamerikai férfit.

A rendőrség közlése szerint hétfő este óta több mint 170 embert tartóztattak le fosztogatások és gyújtogatások gyanújával, és az erőszakcselekményekben 53 rendőr megsebesült. A város vezetői szerint legalább ezren vettek részt a boltok és üzletek feltörésében és kifosztásában.

Donald Trump amerikai elnök Nevadában kampányolva a rend és a törvényesség helyreállítását sürgette, és "szörnyűségesnek" nevezve a helyzetet, felajánlotta a városnak a szövetségi kormány segítségét.

Pennsylvania állam demokrata párti kormányzója, Tom Wolf szintén segítséget ajánlott a városnak, hogy - mint fogalmazott - "elkerüljék a városban szolgáltatásokat nyújtó üzleti szféra szükségtelen megkárosítását". A kormányzó közölte azt is, hogy mozgósította a Nemzeti Gárdát, hogy nyújtsanak segítséget a város rendfenntartóinak. A gárda várhatóan már pénteken jelen lesz Philadelphiában.

Szembe kell néznünk azonnal a rendszerszerű problémákkal, amelyek a színes bőrű emberek tragédiáit okozzák

- szögezte le a politikus.

Elítélte az erőszakot a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden is. "Újabb fekete élet veszett el Amerikában" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "elfogadhatatlan, hogy az országban egy mentális egészségügyi probléma halállal végződjék".

Az agyonlőtt Walter Wallace anyja ugyanis úgy nyilatkozott a Philadelphia Inquirer című lapnak, hogy a fia mentális zavarokkal küszködött, és rendszeresen gyógyszereket is szedett.

Kiemelt kép: MTI/EPA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!