Kabát Peti párja először azt hitte, hogy a volt focista meghalt a ringben. Véleménye szerint a sztárséf megelégedhetett volna egy pontozásos győzelemmel is.


Hatalmas kiütéssel végződött Rácz Jenő és Kabát Péter összecsapása a Sztárbox vasárnapi adásában. A volt focista a séf brutális ütésétől elvesztette eszméletét, azonnal orvosi ellátásban kellett részesíteni.

Párja, Róka Adrienne a ring mellől szurkolta végig a meccset. Amint meglátta, hogy mi történt, azonnal berohant a szorítóba eszméletlen párjához.

"Még mindig a tegnapi mérkőzés hatása alatt vagyok, és biztosan kell még pár nap, amíg kiheverem ezt az egészet. Nem akarom sajnáltatni magam, de senkinek nem kívánom azt, amit átéltem. Kezdjük azzal, hogy abszolút nem támogattam Petit abban, hogy elinduljon a Sztárboxon. Világ életemben féltettem a sérülésektől, az egész futball karrierje alatt rettegtem, hogy mi fog vele történni a pályán, most pedig még inkább izgultam érte" - mondta a történtekről a story.hu-nak.

Önkívületi állapotba kerültem és csak arra eszméltem fel, hogy Dzsudzsák Balázs orvosért kiált, én pedig már ott fekszem Peti mellett a ringben. Imádkoztam, hogy térjen magához, keljen fel, mutasson valami életjelet, de ő eszméletlen volt. Az orvosok fogták a nyelvét, nehogy lenyelje, közben próbálták feléleszteni" - emlékezett vissza.

"Jenő akármit mond, én pontosan tudom, hogy végigbokszolta az életét, úgyhogy egyáltalán nem volt fair ez a mérkőzés.

- szúrt oda a sztárséfnek az influenszer, akit az is zavart, hogy Jenő oda sem ment hozzájuk az esetet követően.

"A felesége, Dóri ugyan megkérdezte, hogy hogy vagyok, de nagyon nem volt alkalmas, hogy beszélgessünk, mert pont akkor hívott sírva Peti anyukája, aki a tévéből nézte végig az eseményeket".

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!