“K.va anyját!” – szitkozódott az egyik ismerősöm, amikor megtudta, hogy a vele egykorú munkatársát előléptették, és több fizetést kap.
“Rohadjon meg, honnan van pénze 23 évesen autóra? De jó neki! Nekem bezzeg…” – hőbörgött az egyik barátom, amikor kiderült, hogy autót vett – saját pénzén – az egyik ismerőse. Én erre azt mondtam neki: “Fogalmad sincsen, milyen valójában az élete, hogy mióta dolgozik, mennyit dolgozik, mennyi a fizetése, amiből ez megengedhette magának.
Nem tudhatod, milyen problémái vannak,
és azt sem, milyen betegséggel küzd, amiről nem tudsz, és hogy mikor fog meghalni. Ne irigykedj!”
De a barátom nem hallgatott rám, és mondta tovább a magáét, hogy egyeseknek minden sikerül, mindent a s.ggük alá tolnak, más meg küszködik. Pedig tényleg semmit, de semmit nem tudott arról a másik fiúról, csak annyit, hogy nem tanult tovább egyetemen az érettségi után, hanem elkezdett dolgozni.
Nem sokkal ezután én is irigy lettem valakire.
Felszínesen ismertem egy lányt, aki a tanulmányai után rögtön kapott munkát, nem is akármilyet, a családi vállalkozásban. Mivel hasonló területen szerettem volna akkor éppen elhelyezkedni, arra gondoltam, milyen jó neki, friss diplomásként csak beleül a készbe, és kapja a tök jó munkáért a jó fizetést. Igen, irigyeltem ezt a lányt.
Ez a lány pár évvel később meghalt rákban.
Évekig küzdött a betegséggel, gyakran nem tudott dolgozni, de még az ágyból felkelni sem.
Nekem pedig, amikor azt gondoltam, milyen jó neki, fogalmam sem volt arról, hogy már beteg, és hogy milyen VALÓJÁBAN neki.
Nem tudtam róla, mennyi fájdalommal élt, mennyi démonnal küzdött nap mint nap, hogy mivel szembesült huszonévesen, hogy miként harcolt akkor, amikor más munka vagy suli után bulizni járt.
Elszégyelltem magam.
És nyugodtan szégyelld magad te is, amikor azokat szidalmazod, és azokra irigykedsz, akiket valójában nem is ismersz.
Olyan sok dolgot nem tudunk egymás életéről! Irigyled mástól a sikereket? A kicsiket is? Vagy a fizetést? A karriert? A szép családot? Néha csak utólag derül ki, mennyi szenvedéssel és lemondással járt megszerezni azt, ami miatt mást megesz a sárga irigység. Nem tudhatod, mit tartogat a sors azok számára, akiknek a helyében szeretnél lenni, hogy mi történik velük a következő kanyarba. Hát mondd, akkor mi értelme az irigykedésnek?
Nem az volna a legjobb, ha hagynánk egymást élni és kiteljesedni? Ha megpróbálnánk őszintén örülni mások sikereinek és tanulni abból, amit ő jól, amit ő másképp csinál?
És nem volna jobb szeretni egymást? És ha valaki segítségre szorul, akkor megfogni a kezét, hogy el ne essen? És bízni abban, hogy ha mi egyszer elbotlanánk, lesz, aki felemeljen?
