A bankoknak előre megírt szöveggel kell tájékoztatni az ügyfeleket, hogy nem nekik, hanem a kormánynak kell köszönni a jelzáloghitel-kamatok rögzítését. De nem elég csak ennyit közölni: a rezsiszámlákhoz hasonlóan pontosan jelezniük kell azt is, hány forintot köszönhetnek az intézkedésnek.


Mindez egy Rogán Antal kommunikációs miniszter által jegyzett hétfői kormányrendeletből derül ki. A Hvg.hu cikke szerint a bankokat épp olyan adatközlési kötelezettség köti majd, mint az energiaszolgáltatókat, akiknek be kell számolniuk arról, hogy pontosan mennyit spórolt meg a háztartás a rezsicsökkentésnek köszönhetően.

Orbán Viktor személyesen jelentette be Facebook-oldalán a folyamatosan emelkedő kamatokra és az elszabadult inflációra hivatkozva, hogy 2022 első félévének végéig az októberi szinten rögzíti a kormány a változó kamatozású jelzáloghitel-kamatokat. A változó kamatozású ingatlanhitelek a komplett hitelállománynak mintegy 40 százalékát, 466 ezer szerződést érintenek.

Nemzetgazdasági méretekben azonban az intézkedés hatása nem igazán jelentős, 30 milliárd forintról van szó, és azt is a bankrendszernek kell benyelnie.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!