Robert Rodriguez továbbra is elég jóban van a filmstúdiókkal (most épp a Netflixszel), mivel még mindig adnak neki egy csomó pénzt ahhoz, hogy a vasárnapi családi ebéd közbeni beszélgetéseiből filmet forgasson a nagyközönségnek. Akár akarjuk, akár nem…
Az 1992-es El Mariachi – A zenész című első filmjéért az akkor 23-24 éves Robert Rodriguez beállt "kísérleti patkánynak": egy koleszterincsökkentő gyógyszer tesztelésére használták őt. Napi 100 dollárt fizettek neki egy hónapon át, a forgatókönyv nagy részét pedig a laboratóriumba zárva írta. Végül összeszedett 7000 dollárt, és leforgatta a rendezői-írói-operatőri-vágói-produceri (tehát nagyjából mindent ő csinált) debütálását, amellyel közönségdíjat nyert a Sundance-en és Deauville-ban, a legnagyobb független díjkiosztón (Independent Spirit Awards) pedig a legjobb első film díját kapta, ráadásul bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mivel az El Mariachi lett a legalacsonyabb költségvetésű film, ami egymillió dolláros bevételt ért el az Egyesült Államokban. Elhivatott filmes, kétségtelen.
Rodriguez pedig gőzerőre kapcsolt: Négy szoba (1995), Alkonyattól pirkadatig (1996), Faculty – Az invázium (1998), ő lett az új hollywoodi fenegyerek, aki extraalacsony büdzséből csodákra képes. Majd sokak szerint az új évezredben megbuggyant…
Az addig kizárólag felnőtt nézőkre fazonírozott remekei után ugyanis 2001-ben előállt a Kémkölykökkel, egy családi akcióvígjátékkal, amely nem igazán viselte magán az addig megszokott stílusjegyeit. Az akkorra már többszörös édesapa (aki konzisztensen nem megszokott és r betűvel kezdődő neveket ad a gyerekeinek: Rocket, Racer, Rebel, Rogue, Rhiannon) ugyanis szeretett volna egy filmmel kedveskedni a saját és egyben a világ srácainak. Sőt, rögvest egy trilógiát forgatott le, mivel a második rész, Az elveszett álmok szigete 2002-ben, a harmadik, a Game Over pedig 2003-ban már a vásznakra is került.
Rendezőnk monyója persze akkor még megvolt, így két családi hülyeség közt (pl. a 2005-ös Cápasrác és Lávalány kalandjainak sztorija a 8 éves fia, Racer agyából pattant ki, de a 2009-es Csodakavicsot sem köszönjük meg) azért rendre előrukkolt egy-egy ütős, vérbeli Rodriguez-mókával (Sin City – 2005, Terrorbolygó – 2007, Machete – 2010).
Azonban, ahogy azt most tárgyalt filmünk is alátámasztja, valahogy képtelen elengedni a családjával közös munkát. A Kémkölykök-univerzum ugyanis tovább bővült. A 2011-es, szintén vállalhatatlan negyedik rész, A világ minden ideje, valamint 2020-as rettenete, a Mindenkiből lehet hős után ugyanis Rodriguez úgy döntött, rebootolja a Kémkölyköket Armageddon alcímmel, a Cortez családból (Antonio Banderas, Carla Gugino, Alexa Vega, Daryl Sabara) így Tango-Torrez lett (Zachary Levi, Gina Rodriguez, Connor Esterson, Everly Carganilla), és persze igazodunk a 2020-as évek elvárásaihoz.
A sztori tehát alapjaiban ugyanaz, mint 22 évvel ezelőtt: a szülők titkolják gyermekeik elől kémkedő szakmájukat, ám legújabb ügyük kapcsán mindketten foglyul esnek (ezúttal egy videójáték-gyáros techguru a ludas, aki Tango-Torrezék saját fejlesztésű kódja, az Armageddon ellopásával és felhasználásval szeretné a saját játékát felhekkelni a világ összes digitális eszközére – igen, ez a célja és nem több), így a mit sem sejtő, de természetesen rendkívül talpraesett gyerkőcöknek kell őt megmenteniük a rengeteg, rájuk szabott kémkütyük segedelmével.
A jótól, a kreatívtól, a szórakoztatótól azért még mindig messze áll, de az tán kijelenthető, hogy a franchise eddigi legjobbja. Igazán kínos pillanatokból legalábbis nem sok akad. Ez is valami.
Főként a film első fele számít kellemes meglepetésnek, legalábbis a Kémkölykök-univerzumon belül, egész ötletes és még némi működő humorral is átitatott képsorok peregnek előttünk. A gyerekek fantáziáját mindazonáltal megmozgathatja az a sok kütyü, amelyekkel Tony és Patty, a két új kémporonty veszi fel a harcot a gaz videójátékosokkal.
A gyerekek videójátékos tudásukkal kerekednek felül a felnőtteken (az egyetlen, amihez ők nem értenek, vagy nem annyira), hiszen ma már előbb tanulnak meg iPadezni, mint beszélni, de ez nem minden, a család számára a való életben együtt eltöltött minőségi idő továbbra is a legfontosabb és persze felülmúlhatatlan. Szóval, ha bármiféle mélységet is kutatnánk a csontvázakkal és robotokkal vívott csatáktól és a képernyőről leugró CGI-hátterektől hemzsegő történetben, az ez lenne.
[caption id="attachment_2084984" align="aligncenter" width="2560"]
Robert Rodrigueznek mindenesetre ideje lenne felhagynia ezekkel a családi szösszeneteivel (az Armageddont is immár 26 esztendős, Racer nevű fiával együtt írta, s a 24 éves Rebel volt a társzeneszerző), és olyan produkciókra koncentrálnia, amelyekkel anno kiérdemelte azt a bizonyos „fenegyerek” jelzőt. Persze lehet, hogy azóta elveszítette a monyóját… Sajnálnánk.
