Évek óta rettegésben tartotta gyilkosa azt a magyar családanyát, akinek holttestét a hollandiai Oranje csatornában találták meg néhány napja, írja a Bors.


Mint ismert, egy járókelő lett figyelmes a tetőcsomagtartóra, amivel a feltételezések szerint a drogdílerként tevékenykedő férje, Jan dobta Évát a vízbe.

A lap megkeresésére az áldozat édesapja közölte, a jövő héten mennek Hollandiába a magyar nagykövethez és a konzulhoz, hogy az ilyenkor szokásos ügyeket elintézzék. A szakértők még vizsgálják a halál pontos okát, körülményeit és idejét.

2020 januárjában tettem a rendőrségen bejelentést, hogy semmilyen módon nem érem el a lányomat. Biztos vagyok benne, hogy a férje fogva tartotta, hiszen Évára nem volt jellemző, hogy eltűnjön

- fogalmazott István, aki ismerte a feltételezett gyilkost.

Mint mondta, a gyanúsítottat már korábban is egy brutális, elmebeteg pszichopatának tartotta.

Hiába próbáltam a lányomat megvédeni tőle. Éva 2019-ben hazajött. Egy ideig nálam lakott, aztán kibérelt egy lakást. A férfi utánajött, megtalálta és nagyon megverte. Hiába tiltották ki Magyarországról, hiába volt vele szemben távoltartási végzés érvényben, semmi sem állította meg. Csakis pszichikai vagy fizikai erőszakkal vehette rá a gyermekemet, hogy ismét kimenjen vele Hollandiába

- emlékezett vissza.

A férfinek meggyőződése, lányának azért kellett meghalnia, mert újra el akarta hagyni párját, aki attól tartott, kitálal a rendőrségnek.

Jan kemény drogdíler volt és féltette a birodalmát, állítja az apa.

A holland lapokat beperli, amiért a halott gyermekét rágalmazzák.

Egyes kinti orgánumok azt állítják, hogy prostituáltként és kábítószer-kereskedőként dolgozott, de ebből egy szó sem igaz

- közölte.

Éva két kiskorú gyermeket nevelt holland férjével, amíg 2019-ben Roxánát és az ifjabb Jant ki nem emelte a családból a holland gyámhatóság. Ők most egy védett házban élnek. Istvánnak szándékában áll a gyerekeket magához venni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!