Annyira lerészegedett bánatában egy brit férfi, miután az angol fociválogatott elbukta az olasz csapattal vívott Eb-döntőt, hogy valamiért jó ötletnek tartotta, ha az eBay-en vásárol magán egy szexbábút. Erre azonban másnap reggel már nem is emlékezett.

A vásárlás ténye csak akkor tért vissza az emlékezetébe, amikor megérkezett a vásárlásról szóló visszajelzés, amiben közölték, hogy rendelése már úton van hozzá - írta a Leicester Mercury című lap. De akkor már késő volt: a rendelést nem tudta visszamondani.

Az egész helyzetet csak még rosszabbá tette, hogy a bábút egy semennyire sem diszkrét csomagolásban szállították ki hozzá Whitwick városában lévő otthonába, ami már akkor is őrületen kínos lett volna, ha a csomagot neki kell személyesen átvennie.

Azonban az korábban érkezett ki, mint amire számított, és pont akkor nem volt otthon, amikor kiszállították, és azt az új szomszédja vette át neki.

Facebook/Spotted Whitwick

Az érthető okokból névtelenségbe burkolózó férfi egy helyi Facebook-csoportban leírta:

Épp dolgoztam, így a szomszédom, aki csak nemrég költözött be, vállalta, hogy átveszi nekem - ami csak még kínosabbá tette a helyzetet. Nem is akarom tudni, hogy a nő mi gondolhatott.

A férfi elmondta, hogy "nagyon kínosan" érzi magát az egész miatt, és most az a legnagyobb gondja, hogy nem tudja, hogyan szabadulhatna meg tőle a lehető legdiszkrétebben. A postára nem meri elvinni, mert az számára "társadalmi öngyilkossággal" érne fel, a szeméttelepre sem meri elvinni, és a Facebookon keresztül sem meri eladni.

Kapcsolódó

Pénisznövelőt rendelt tízezrekért a neten, nagyítót kapott

Igazán kínos internetes átverésről számolt be egy malajziai párt fogyasztóvédelemmel foglalkozó vezetője.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!