A 21. században már az emlékek is teljesen mások, mint korábban. Míg korábban a fiókokból előbányászott levelek, fényképek voltak ezek, ma már a Facebook emékeztet a korábbi bejegyzéseinkre. Volt itt egy olyan játék is már vagy egy évtizede, aminek az volta neve, hogy "like for a rate", vagyis lájkolj egy értékelésért.


Tinédzserként szórakoztató lehetett, így vett rész benne az akkor 14 éves Shelby Harnden is, nagy bátran lájkolt, hogy tinikori szerelme értékelje. Történt ez tíz éve, a Facebook pedig feldobta a közelmúltban ezt a posztot:

8/10

Csakhogy Shelby gyerekkori szerelme, Christian azóta a férje. Meg is feledkeztek már erről az értékelésről.

A régi poszt látványa kifejezetten kínos volt, mert azt gondoltam, ó, ő igazából nem gondolt engem csinosnak? Még most is csak nyolcnak gondol a tízből?

- nyilatkozta a Mirror beszámolója szerint a feleség, ahogy hozzátette azt is, mióta feljött az értékelés sokat viccelődnek vele, például hogy egy este vacsorát főzött, férje pedig mac and cheese-t kért, mire a nő válasza annyi volt, "csak annak csinálok mac&cheese-t, aki azt gondolja, tízes vagyok".

Visszaemlékezve Shelby az értékelést akkor sem igazán kedvelte, azt gondolta ő egy tízes, "megalázó élmény" volt.

A férj azzal védekezik, hogy 15 éves volt, neki is bejött Shelby, de lazának akart tűnni, így ahelyett, hogy amire gondolt, tízest adott volna, adott egy nyolcast.

Facebook just reminded me that 9 years ago, my husband only rated me an 8 out of 10. pic.twitter.com/xq3thohzi0

- Shleby (@Shelby_Harnden) September 3, 2021

Az értékelés után nem beszéltek egy évig, aztán a fiú lájkolta a lány egy posztját, mire kapott egy kilences értékelést, de nem is ez volt, ami beindította közöttük a romantikarakétát.

Három éve jött el aztán a fordulópont. Shelby egyetemre járt, emellett apja élelmiszerboltjában is dolgozott, Christian minden nap oda járt, de nem vette észre, hogy a lány próbál flörtölni vele. Végül a fiú egyik legjobb barátjára írt rá Shelby, hogy segítsen már neki összejönni Christiannal. A lány már az első randinál tudta, ez esküvővel fog végződni, ami meg is történt nem sokkal később. Most várják az első gyereküket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!