Az OTP Bank által üzemeltetett MFB Pontokon már az első héten több ezer cég érdeklődött a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került társaságoknak szánt új, Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön konstrukció iránt - írta meg a Magyar Nemzet.


Átlagosan nyolcmillió forintos kölcsönt vennének fel az érintettek, régiós bontás szerint a budapesti és Pest megyei, valamint az északkelet-magyarországi társaságok voltak a legaktívabbak.A kamatmentesen igényelhető konstrukció összegének felső határa tízmillió forint, a törlesztést elég három év múlva megkezdeni. Jelenleg 55 ágazat szerepel azon listán, amelyek mikro-, kis- és közepes vállalkozásai, valamint egyesületei igényelhetik az új konstrukciót.

A kölcsön fontos feltétele, hogy az igénylő társaság rendelkezzen lezárt üzleti évvel 2019-re vonatkozóan, mert a felvett összeg nem haladhatja meg 2019-es árbevételét.

Koronavírus

Különösen aggasztónak tartja a közép-európai és balkáni helyzetet a WHO

A beoltottak számának növekedése nem jelenti azonnal a járvány visszaszorulását.

A Morgan Stanley szerint a mutációk miatt az idei nyár nem ússza meg a járványt úgy, mint a tavalyi

A vizsgált COVID-ban elhunytak háromnegyedének találtak koronavírust a szívében


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!