Feljelentést tett a Fővárosi Törvényszék, miután Szilágyi Liliána az első tárgyalási napon részletes vallomást tett arról, hogyan bántalmazta apja, Szilágyi Zoltán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kapcsolati erőszak gyanúja miatt rendelt el nyomozást - írja a Telex. Szilágyi Liliána testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolja édesapját, aki pedig becsületsértés vádjával jelentette fel a lányát.


Az első tárgyalási napon Szilágyi Liliána számos esettel illusztrálta apja bántalmazó viselkedését, mindenre kiterjedő kontrollját a menstruációjától kezdve az öltözködésén át a telefonjáig.

Amikor Liliána nem lerakta, hanem ledobta a pendrive-ot az asztalra, apja "elborult", hátulról nyakon ragadta, tépte a haját. Ekkor Liliána elkezdett védekezni, összeverekedtek, dulakodtak, majd elmondása alapján a férfi a földre lökte, rátérdelt az alsó testére, két kezével fojtogatta, és azt üvöltötte, "Megöllek, te büdös kis kurva, megöllek, te ribanc!

- írta a 444 a tárgyalásról készült beszámolójában.

A bíró az elhangzottak miatt hivatalból a nyomozóhatósághoz utalta az ügyet, mivel súlyos bűncselekmények gyanúja merült fel, annak végéig pedig a rágalmazási pert felfüggesztette. Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István korábban a Borsnak elmondta, tizenkilencen, köztük az édesanya tanúskodhat a sportolónő mellett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!