Több bűncselekmény gyanúja miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki napokon át bántalmazta az élettársát, és nemcsak az otthonukban, hanem a nyílt utcán is megtette ezt - derül ki a Somogy Megyei Főügyészség szerdai sajtóközleményéből. A vád szerint a büntetett előéletű vádlott 2017 évtől volt élettársa a sértett nőnek. A kapcsolatuk - mint írják - a kölcsönös féltékenység miatt annyira megromlott, hogy a nő 2021 augusztusában hazaköltözött szüleihez.


A férfi ezt nem hagyta annyiban, és pár nap múlva rábeszélte a nőt, hogy menjen vissza hozzá. A visszaköltözés azonban nem jól sült el, a pár továbbra is veszekedett. A vádlott férfi ráadásul már nem elégedett meg a verbális agresszióval, hanem 5 napon át többször megverte a nőt.

A napokon keresztül tartó bántalmazás során a nő legalább harmincnégy, nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el.

A férfi az élettársát tenyérrel, ököllel, rúgásokkal is bántalmazta, amihez eszközöket is használt, így a vád szerint faággal, vízmértékkel, ágvágóval is nekiesett a sértettnek. Ellene a Fonyódi Járási Ügyészség testi sértés vétségével, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat. A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség három év börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást indítványozott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!