A napokban rettenetes videó terjedt a közösségi oldalakon. A felvételen a Lyft (az Uber konkurrense) egyik sofőrje és két utas között történt konfliktus látható.


A Newsweek szerint november 17-én Issaquahban (Washington állam) történt esetben a vita - a 2020-as évre meglehetősen jellemző módon - a maszkviselés kérdésén robbant ki: miután a Joe nevű férfi levette az arcáról a textilt, az autó vezetője illedelmesen megkérte, hogy vegye vissza.

Az utas erre alpári káromkodásokkal vegyített rasszista kirohanásba kezdett, többek között homoki/sivatagi niggernek titulálva a sofőrt.

Amikor az autó vezetője ezek után kijelentette, hogy nem viszi el az utasokat, az agresszív ügyfél - további niggerezések közepette - azzal fenyegetőzött, hogy a kocsiba vizel. Először mutatjuk a videót, aztán visszatérünk arra, mi történt később:

Racist in Washington uses the n-word & verbally abuses a Lyft driver pic.twitter.com/ywSykXLz6e

- Fifty Shades of Whey (@davenewworld_2) November 19, 2020

Az autót David Kangogo vezette, aki korábban Kenyában David the Student néven ismert humorista volt, 2018-ban azonban Amerikába költözött, ahol jelenleg Lyft-sofőrként dolgozik.

Kangogo az eset után felhívta a főnökeit, hogy hazamenne, mert szabályosan remeg, így nincs olyan állapotban, hogy vezessen. A cég az eset nyomán közölte, hogy eltiltotta az utast a Lyft járműinek használatától.

Feltehetően nem függetlenül a maszkos incidenstől, Kangogo lebetegedett. A Daily Mail brit bulvárlap szerint négy nappal később, november 20-án rosszul érezte magát, ezért másnap csináltatott egy Covid-tesztet; 24-én pedig tudatta a Facebookon, hogy pozitív a tesztje, koronavírusos lett. Most karanténban van, és reménykedik, hogy enyhe lefolyású lesz a betegség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!