Letartóztattak egy 32 éves nőt az amerikai Oklahoma Cityben, mert lövöldözni kezdett egy McDonald's étteremben, miután közölték vele, hogy a koronavírus-járvány miatt csak az autós kiszolgálás működik - írta a Business Insider. Az esetben négy dolgozó sebesült meg: hárman lövésektől, egy pedig egy dulakodásban - mondta el a lapnak egy helyi rendőrtiszt.


Larry Withrow százados elmondása szerint a nő bement az étterembe, ahol a dolgozók közölték vele, hogy az étkezőrész le van zárva, és csak az autós kiszolgálás működik. A nő azonban nem volt hajlandó távozni, és összetűzésbe került az egyik női dolgozóval. A rendőrtiszt az Insidernek elmondta:

A dolgozó a földre került. A gyanúsított kiment az étteremből, majd egy fegyverrel tért vissza, és két-három lövést adott le.

A lap információi szerint egy dolgozót a karján talált el az egyik lövedék, két másikat pedig a lövedékek darabjai találtak el: egyiküket a nyakán, a másikat pedig az oldalán. A földre lökött dolgozó pedig a fején sérült meg. Mind a négy dolgozót kórházba szállították, sérüléseikről csak annyit közöltek, hogy nem életveszélyesek.

Az eset helyi idő szerint szerda este, nagyjából fél hét előtt történt. A gyanúsítottat nem sokkal később, pár utcával arrébb fogták el a rendőrök.

Az esettel kapcsolatban egyelőre egymásnak ellenmondó információk jelentek meg. Az első hírekben még két gyanúsított letartóztatásáról volt szó: a New York Daily News két nőt, az NBC News egy férfit és egy nőt említett. Az NBC cikke szerint három dolgozó sebesült meg - ketten lövésektől, egy pedig dulakodás közben. A CNN hírében pedig az áll, hogy az egyik dolgozót lábon, egy másikat pedig vállon lőttek.

Az eset azután történt, hogy a michigani Flintben pénteken lelőtték egy bolt biztonsági őrét, miután felszólított a vásárlót, hogy vegyen fel maszkot az üzletben. A 43 éves Calvin Munerlyn a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Agyonlőttek egy biztonsági őrt, miután azt mondta egy vásárlónak, hogy vegyen fel maszkot

Michigan államban kormányzói rendelet írja a maszk viselését a boltokban.

A kiemelt képen egy McDonald's étterem a németországi Berlinben, 2020 május 4-én. Fotó: Gettyimages / Krisztian Bocsi/Bloomberg


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!