Tegnap délután példátlan támadás érte a Demokratikus Koalíció újbudai irodáját


- jelentette be Barkóczi Balázs, a párt szóvivője csütörtökön kora délután.

Ismeretlen tettesek rálőttek az irodára, amelyen több lyuk keletkezett, üvegek maradtak a támadás után, valamint a rendőrségi helyszínelés során fémgolyókat is találtak.

Személyi sérülés nem történt, mert senki nem tartózkodott az irodában az incidens idején.

Az iroda a DK logójával van lefóliázva, így aki ezt a támadást végrehajtotta, az a pártot akarta megtámadni.

A DK rendőrségi feljelentést tesz az ügyben és felhívja az ország figyelmét rá, hogy ide vezet a kormányzati gyűlöletpolitika.

A Fidesz tíz éve hazudja rólunk, hogy nem is vagyunk igazi magyarok, hogy mi rosszat akarunk Magyarországnak, hogy mi veszélyt jelentünk az országra. Ez az eredménye

- fogalmazott.

Nyomatékosan felszólította a Fideszt, hogy hagyjanak fel az uszítással, mielőtt ennél nagyobb baj történik.

Bakai-Nagy Zita, Újbuda DK-s alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, az elsők között ért a helyszínre, és nagy volt a riadalom.

A helyszínelő rendőrök közölték velük, hogy olyan fegyverrel követték el a támadást, ami nem minősül kifejezetten lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására, vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők vitték el, és alkalmasak lehetnek DNS-vizsgálat elvégzésére. Az utca elején térfigyelő kamera is van, a rendőrségnek ezt is elemeznie kell majd.

Az iroda egyébként egy társasház alján van, így az elkövető nem csak azokat veszélyeztette, akik a DK irodájában tartózkodhattak volna, hanem az ott élő újbudai állampolgárokat is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!