Az egykori zenetévés szerint kolléganője is azok között volt, akik azért lobbiztak, hogy ő ne szerepelhessen tovább a tévénél.


Valószínűleg sokan ismerik legalább felszínesen a közel 30 éve Rákay Philipként szereplő tévés-üzletember pályafutását. A jelenleg a Fidesz médiacsapatában dolgozó egykori tévés a Z+ (majd Viva+, majd Viva) csatornákon lett országosan ismert, többek között Sebestyén Balázs és Lilu (Kovalcsik Ildikó) műsorvezetőtársaként. 2002-ben aztán a Fidesz politikai nagygyűlésén tűnt fel, és azóta is a jobboldali politika körül mozog. 2010 után volt a Magyar Televízió intendánsa, később a közösségi médiában erősítette a fideszes jelenlétet. Legutóbb a több mint hétmilliárd forintból forgatott Most vagy soha! című film producereként szerepelt a médiában.

Rákay kedden Fiala János KeljFelJancsi című műsorának adott interjút. Ebben többek között arról beszélt, hogy 2002-ben, amikor a – szerinte – Fidesz-ellenes hangulatban elkötelezte magát a legnagyobb jobboldali párt mellett, egyből megszűntek a lehetőségei a médiában.

„Meghatározó napként éltem meg 2002. április 13-át, amikor a Kossuth téren a Fidesz nagygyűlést tartott, és ott műsorvezetőként részese lehettem egy euforikus eseménynek, amely korábban ismeretlen műfaj volt Magyarországon” – mesélte erről az időszakról. Mint mondta, ha többet nem dolgozhatott volna a médiában, ez a pillanat akkor is megérte volna. Beszélt ugyanakkor ennek a szereplésnek a negatív következményeiről is.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!