Egy ideje nem nyilatkozott, de a Mandinernek nemrég interjút adó Rákay Philip azt mondja, most úgy érezte, mindenkire szükség van, aki meg tud szólítani embereket.


A hazánk érdekében ugyanis el kell tudunk érni különböző generációkat, és el kell magyaráznunk nekik, mi forog kockán, mire megy ki a játék, mi van a héttérben, ki is valójában Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, kik a momentumosok, hogyan gondolkodnak a világról és milyen világ köszönt be Magyarországon, ha ők valaha is hatalomra kerülnek

- mondta.

Hozzátette, hogy ez a csapat nem egyszer bebizonyította már, hogy kizárólag arra képes, hogy el- és kiárulja a hazánkat.

Nehéz másfél év előtt állunk, s nem szeretnék senkit sem lelombozni, de lesz még rosszabb

- fogalmazott.

Példaként említette a Színház-és Filmművészeti Egyetemet elbarikádozó hallgatókat, mely "az instant polgárháború főpróbája", de szerinte "jönnek majd a még aljasabb Gyurcsány-féle mondatok". Rákay szerint az SZFE-n sem történt rendszerváltoztatás, aminek legjobb bizonyítéka, "ahogy az SZFE-t évtizedek óta markában tartó csapat saját magáról gondolkodik".

Úgy tesznek, mintha világ életükben a függetlenséget, az objektivitást és a nagybetűs szakmaiságot képviselték volna. Miközben foggal-körömmel védett "hitbizományuk" nem más, mint a vállalhatatlan Rákosi-, majd Kádár-korszak idejéből származó, igen kétes eredővel bíró örökség. Mondjuk ki nyugodtan, hogy az SZFE vezetőinek, háttérben megbújó ideológusainak és meghatározó szereplőinek egy része annak idején egy gyilkos, kommunista diktatúrát szolgált ki, s miközben - ha az érdekeik úgy kívánták - egymásról is szép számban jelentgettek, boldogan formálták színházaikban, filmjeikben a szocialista embertípust. Amikor pedig megtörtént a rendszerváltás, gyorsan szerepet cseréltek, és a valódi diktatúra után - ekkor már demokratikus viszonyok között - liberálisnak hazudott véleménydiktatúrát kezdtek építeni. Láthatóan éppen ők nem tudnak elszakadni a diktatúrákról, miközben akkor is hangosan sivalkodva diktatúráznak, amikor semmi okuk nincs rá.

Hozzátette, az SZFE-n, ahol elmondása szerint megállt az idő, mert minden eddigi kormány megspórolta - ki ezért, ki azért -, hogy hozzányúljon, nem a diákok érdekeiről, vagy az egyetemi autonómiáról van szó, hanem örökre bebetonozottnak remélt katedrákról és stratégiai fontosságú véleményvezéri szerepkörökről.

Rákay szerint a hazafias színház és színészképzés a baloldali és liberális művészet- és kultúraformálók számára nem szent fogalmak, hanem kinevetendő, porba-sárba lerángatni való avítt toposzok.

Ők abban érdekeltek, hogy deszakralizáljanak, profanizáljanak mindent, ami egy patrióta ember számára fontos

- mondta.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!