Zs. Kíra letartóztatásáról döntött a bíróság. Úgy tudni, egy rokonát is keresik, akitől kábítószert szerzett.


Megtörten maga elé nézve kísérték a Győri Járásbíróságra a több emberen elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsított, 19 éves Zs. Kírát – írja a Blikk. A lap szerint az alig 160 centiméter magas, 40 kilós gyanúsított csak akkor mosolyodott el egy pillanatra, amikor meglátta, hogy újságírók várnak rá.

Zs. nem tett vallomást. Letartóztatásáról viszont döntött a bíróság kedden:

Ahogyan beszámoltunk róla, Zs. mosonmagyaróvári otthonukban megkéselte az anyját és az apját, majd a belvárosban folytatta az ámokfutást, ahol két másik embert is megszúrt. Őket már kiengedték a kórházból, de szüleit még mindig a győri kórházban ápolják.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!